Október elseje, másodika, harmadika, és már ott tartunk, hogy a hónap közepe el is illant, egy röpke mozdulattal.

Hamarosan szülinapom. Bár kívánhatnék. Egyetlenegyet szeretnék.

Tettél már ebben a hónapban egy újabb lépést a Valami Új felé?

Remélem igen.

Napról-napra egyre jobban tudok azonosulni a főnixmadár csodálatos erejének a dallamaival. Amikor felemelkedik egyik pillanatról a másikra hamvaiból, és létre jön egy újabb varázslat, ezáltal. A napokban eléggé ingatag a lelkiállapotom, és folytonos hangulatingadozásaim vannak. Hol nagyon szárnyalóan jól vagyok, hol pedig a könnyeimmel küszködök óráról-órára. Napok óta nem is festek arcot. Minek?

Ettől függetlenül érzem belül, hogy valami nagyon jó közeledik felém, valami, ami nagyon boldoggá fog tenni hamarosan. Érzem, hogy minden a legjobb úton halad, és a legcsodálatosabban alakul.

És, ahogyan az Angyalkám mondta, akiről már meséltem a korábbi bejegyzéseimben, a nap sugara rám fog ragyogni hamarosan.

Olykor kibillenek, és elveszettnek érzem magam, de ez a billenés hozza minden egyes alkalommal az újjászületést az életemben.

Az elmúlt hetek őszi szele hozott egy kis örömöt az életembe.  

Lebegő levegő vesz körül.

Sétálok az utcán Vele, a Valaki Újjal.

Tudom meglepő. Nincsenek D betűk, és elhatároztam, hogy most már elengedem. Leírtam, elmondtam mindent, amit szerettem, akartam volna, így nyugodt szívvel szárnyalok tovább.

Beszélgetünk.

Nevetünk.

Régóta szeretné a kezem fogni a Valaki Új, akivel megosztom a szabadidőmet néhány hete.

Valójában én is szeretném.

Szeretek a Valaki Újjal lenni, aki valójában nem is annyira új.

Szeretem, ahogyan szeret.

Szeretem, amikor azért mosolyog, mert én vele vagyok.

Szeretem, hogy megszűnik a külvilág, ha együtt vagyunk.

Ki tudja mi lesz ebből? ! Lehet egyszer, majd egy kölcsönös szerelem? !

Ez mind az idő titkainak, rejtelmes dallamainak akkordjai.

Ismerkedünk.

Megismerjük még jobban egymást.

Ölelkezve, kéz a kézben sétálunk.

Hallom a szívverését.

Hallom a mosolyát.

Megállunk.

Hallgatjuk a fiatalok zseniális zenéjét a nyugati aluljárójában.

Jól érzem magam Vele.

Fúj a szél. Kellemesen hideg van.

Összebújunk.

Jó Vele lenni.

Átkarolom.

Mosolygunk.

Megosztunk egymással minden gondolatot, a forró teát, a problémáinkat, a terveinket, az álmainkat, építjük egymást.

Melegítjük, boldogítjuk a közös perceinket.

Kérdezett a blogomról, és a bloghősömről.

Elmeséltem neki.

Mosolygott.

-          Bár én lennék a nagy betűs D, a csoDa, de hátha egyszer, majd én is…

Velem akar lenni.

Esélyt szeretne.

Átsétálunk Budára.

Sétálunk Buda gyönyörű kis utcáin.

Megsimogat.

Előbukkan a zord, hatalmas, beton tömbök közül a fény sugara.

A 70’es évek pillanatai között táncolunk.

Mindketten vintage stílusban. Kerek üvegű napszemüvegen át látjuk a világot, mely most, ebben a pillanatban nem létezik számunkra.

Örülök, hogy érzem.

Örülök, hogy Vele vagyok.

Köszönöm, hogy megismerhettelek.

Köszönöm, hogy mosolyt csalsz a szívembe – súgta a fülembe mosolygó lehelettel.

Remélem, egyszer ki fogom tudni mondani azt a bizonyos szeretlek-et, ami több mint a szeretet, de még most nem lenne őszinte, és valódi.

(Sokat gondolok ráD, de tudom, hogy el kell engedjelek, mert már Te rám nem. Sajnálom, hogy így alakult, de örülök, hogy boldog vagy, és azzal a lánnyal vagy, akit valóban szeretsz.)

Érthető.

Mosolyog.

Fülembe súg.

-          Büszke vagyok Rád.

-          örülök, én is, hogy megismerhettelek.

Átölel.

Majd sétálunk a jövő dallamainak az utcáin tovább, a vállára hajtom a fejem, kéz a kézben, intünk búcsút a mögöttünk lévő múltnak, aminek már valójában semmi értelme.

És, hogy mit hoz a jövőm? a jövőD? A közös jövőnk? a jelen a Valakim Újjal ?

Ez mind a jövő dallamainak akkordjai.

Hamarosan újabb bejegyzéssel érkezek, melyben újabbnál-újabb témákkal, korszakokról, pillanatokról fogok mesélni.

A csillagaink ma is Velünk, veleD voltak és mindig is velünk lesznek!

Köszönöm, hogy velem voltatok ma is!