Mindenkinek van egy gyermekkori álma; egy terve, amiből szeretne valóságot alkotni élete során. Egyesek a Wall Street farkasai közé szeretnének jutni; mások az utánozhatatlan Meryl Streep nyomdokaiba szeretnének lépni. Vannak akik építészmérnökök szeretnének lenni kicsi koruk óta, még mások a mindennapi hős jelmezébe bújni, akár rendőr;tűzoltó; mentős formájában.

Minden kicsi lurkónak van egy látvány képzeletvilágában, ami rendíthetetlenül él bennünk hosszú ideig. Aztán olykor álmodunk egy tündérmesét, majd jön a kegyetlen sors, ami átírja, de olykor még össze is töri. Persze csak akkor, ha hagyjuk neki. Merjünk kiállni a magunk igazáért; az álmainkért; a boldogságunkért; önmagunkért. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a tündérmese, amit megálmodtunk életre keljen. Lényegtelen ki mit mond, csak arra gondolj, ami benned él. Semmi másra.

Én gyerekkorom óta nagy utazó szerettem volna lenni. A szüleim is imádtak az utazásnak élni. Jött egy gondolat,  ráböktek a térképre, kiválasztottak egy országot, majd  beszálltak a kocsiba, és elmentek egy hónapra. Vadregényes pillanatokat éltek át együtt. Aztán folytatták a kalandos utazásokat Velünk, a Tesóimmal és Velem. Négy fiú, két lány. Talán ezért is van az, hogy el lehetne kergetni a Földről, ha folyton csajos dolgokat kéne csinálnom, de szerencsére nem kell, így maradok. Hatalmas élményeket éltünk át. Őrült ötleteink voltak mindig, amiben mindig benne volt mindenki. Jó móka ekkora családban felnőni. – Imádtam, imádom minden egyes percét.

Két héttel ezelőtti bejegyezésemben Milánóé volt a főszerep…

- Visszaemlékszem –

Miután felfedeztük Milánó stílusos világát, Bergamo felé vettük az irányt.

Amikor kijöttünk az állomásról Bergamo szíve fogadott bennünket.  A keskeny; macskaköves utcák, melyeknek falai beszívták a nevetések dallamait. Pillanatok temérdeknyi mennyiségben, amiket még élek nem feledek. Sétáltunk, bolyongtunk felfelé. Egyre erősebb kávé illat varázsolta el a pillanatot, amit éppen megéltem. Mentünk körbe-körbe az óváros rejtelmei között. Lenyűgöztek a régi házak, melyeknek minden négyezetmétere magába foglalt valamiféle varázslatot. Festői szépséggel versenyeztek az őszies stílusba járkáló fák.

Evőeszközök csörömpölése, húsklopfolás, csilingelő boros poharak melódiája csalogattak egyre feljebb a hatalmas nyugalom társaságában. Falevelek között szaladgáló pókicák, akik élvezik a napsütötte perceket. Elképesztő pékségek; éttermek; ugorj be egy pillanatra egy helyi specialitásra boltok vártak bennünket minden utcában. Cigaretta füst cikázik a levegőben. Olaszos temperamentumossággal kalandoznak az asztalok között a pincérek. A  Baretto di San Vigilio mediterrán étteremhez érkeztünk, ahol perceken belül Aperol Spritzzel édesítve koccintottunk a boldogságra.

Piros; kockás pokrócok a székekre terítve, összevágott farönkök egymásra pakolva. Fehér asztalterítők, piros üvegpoharak tombolnak az asztalokon. Előttünk egy szerelmespár, akik felett már kicsit eltelt az idő, de még mindig rajongással néznek egymásra. Boroznak; ebédelnek; élvezik az élet minden egyes örömforrását. – Libabőrös lettem az érzéstől, amit kiváltott belőlem, amint rájuk néztem. Sürgő-forgó pincérek, akik a vendégekért élnek. Napszemüveges Hölgyek, megawattos mosollyal hesszelő Férfiak, akiknek személyiségük, mindig megmosolyogtat. Lehengerlő olasz temperamentumosságuk mindig rabul ejt, valóban megérne néhány ajtócsapkodást egy ilyen stílussal rendelkező Férfi. Bár tudjuk nagyon jól, hogy a só is ugyanolyan gyönyörű, mint a cukor, de mégis ha a kávéba öntjük, valahogyan nem vágyunk rá többé. Azért én azt mondom, hogy érdemes belecsapni a lecsóba, mert különben a lecsó csap arcon bennünket, ami szinte biztos, hogy nem tesz majd kedvünkre.

 Én azt mondom kedves olvasóim, hogy éljetek. Régen nekem is nagyon ment a kifogások gyártása, szinte mondhatni, hogy mestere voltam ennek a művészetnek. Én is hoztam idén egy döntést, amikor áttáncoltam 2017-be. Azt mondtam magamban, hogy ebben az évben felfedezek olyan helyeket, ahol még a családommal nem jártam, és miközben járom a világot felfedezem önmagam is. Teljesült a kívánságom. Persze amennyire az időm engedte suli és munka mellett.

 Mindent meg lehet valósítani, ha rendíthetetlenül hiszünk benne.

Egész nap bolyongtunk. Ahogyan minden országban; városban, itt is szembejöttek velem a puzzle - darabok. Hisz tudjátok, az életemre kirakóként tekintek, és bármerre megyek, gyűjtöm hozzá a puzzle-darabokat, hogy egyszer, az én gyűjteményem is teljes legyen.

 Miután felfedeztük Milánót és Bergamot, északra vettük a kalandot- egy röpke pillanat alatt átszelve Milánót, Monzát eljutottunk Comóba.

Eget rengető látvány; és érzésvilággal rendelkezik. Az első pár percben rögtön találkoztunk is a híres Very big hands műremekkel, aminél elengedhetetlen volt, hogy a fantáziámat fel ne használjam ahhoz, hogy néhány mondat erejéig elmondjam, hogy mit is csinálnék vele, ha úgy alakulna, hogy hazafelé feltuszkolhatom a repülőre. Elindultunk a Comói-tó felé. Gyermekszívem dobbant bennem.  Suttogó percek lépkedtek itt is utánam. Sokszor azt hisszük, hogy a lélegzetvételek számától függ az életünk, pedig nem. Valójában azok a legszebb percek, amikor valami olyan történik velünk, hogy még a lélegzetünk is eláll a látványtól.

Út közben folyton remekművekbe botlottunk: Volta Museum, Villa Olmo, San Fedele-templom, Piazza, Tempio voltiano, Sant’ Abbondio, és persze a Dóm, melynek a stílusa; homlokzata elképesztő hatást bitorolt.

A tóval szembe egy sikló várt ránk, ami felvitt egy felejthetetlen kilátást biztosító helyre. Minden eurót megér a látvány. Egyébként gyalog is elindulhat az ember, ha nem fenyegeti időhiány. Mi az útnak egy részét felvonóval tettük meg, onnan pedig sétálva folytattuk az utat tovább, ahol kalandosabbnál-kalandosabb élmények fogadtak bennünket. Edzésre fel pillanatokat éltünk át, hisz meredek részek következtek, macskaköves utakkal karöltve.

Amint egyre feljebb sétáltunk átölelt a szabadság érzése. Hihetetlenül felemelő az érzés, amit a pillanat nyújt, amikor panorámába látod a kilátást a magasból. Bármerre fordultam, bármilyen perspektívából szemléltem a körülöttem élő világot; látványt, folyton elállt a lélegzetem.

A nap végén pedig mosolyogva mondhattam, hogy végre ettem olyan olasz pizzát is, amire azt mondhatom, hogy úristen ez tényleg felejthetetlen ízvilággal tombolt a tányéromon.  

A csillagaink mindig velünk vannak!

Mit hoz a jövőm; a jövőnk? 

Ez mind a jövőnk dallamos akkordjainak rejtelmei.