Tomboló lelkemet ringatja a hintaszék, közben pedig cikáznak a gondolataim az elmém peremén.  Elképesztő napok vesznek körbe bennünket mostanság. – ti is érzitek?

 A szívem kihagy egy-két ütemnyit. –kezemben az Édeskönyv-em. Fura érzés fogni a gyermekkori álmom egy darabját. A pöttyös könyvet, amit megálmodtam, amióta megismertem a csoDámat, akiről régóta nem írok már. Dobozba zárt vallomások, melyek egy befejezetlen történet falai között dalolásznak. –talán jobb ez így, igazság szerintem nem jó ez így. Hisz eszméletlenül hiányzik, de mára már megtanultam, nélküle élni. Egyetlen egy a fontos számomra, hogy ő legyen a világ legboldogabb embere. – a többivel meg majd lesz valami.

Az elmúlt hónapok során, őszintén jól éreztem magam nélküle, de valahogy a könyvem által felcsendültek a poros emlékek. – szerencsére nincs porallergiám, más különben biztosan megfulladtam volna a visszaemlékezés pillanatai között.

 Itt ülök a kezemben a könyvemmel. - igazság szerint nem tetszik, azt hittem, hogy hatalmas boldogságot fog okozni, de ott a De! szó...  Egy történet két lélekről, akik hol a térképen; hol az általuk ismert világ hétköznapjaiban; hol pedig a világ végén keresik egymást. – libabőrös vagyok.Szeretem ezt a történetet.    

 Az utóbbi időben másodpercenként változik a hangulatom. – tényleg felettébb érdekes az érzés, ami mostanság lüktet bennem. Az álmaim folyton összefutnak Mörfivel, ami nem is lenne gond, de leállnak beszélgetni, így az álmaim megfeledkeznek a jelenről, és elmélyül Mörfi társaságában. - semmi sem jön össze mostanság.

Egyik pillanatban úgy érzem, megváltom a világot, a következőben pedig azt, hogy feladom és megfeledkezek arról, hogy valaha is voltak álmaim. – tényleg úgy érzem, hogy elengedem. Lehetséges az, hogy még egyik pillanatban önfeledten kacagok a boldogságtól, addig a következő pillanatban belehalok a fájdalomba? ! - egész nap csak írnék, semmi másra nem vágyok.

Sokszor eltűnődök azon, hogy mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha beérném annyival, hogy valahol eladóként tengjek-lengjek. – ne értsen félre senki, tisztelem őket, és abszolút szívből felnézek rájuk, de én mégis úgy érzem, hogy más életet szeretnék.

Nyilván a következő percben már csak mosolygok az előző gondolatomon. – ismerem magam annyira, hogy tudom, nem bírnám ki, hogy ne legyenek álmaim. Azt is tudom, hogy semmivel se lenne egyszerűbb, ha csak lennék valahol a világban..

Az évek során kialakult bennem egy érzés, egy kép az álmaimról. Az utóbbi időben viszont egyre többször megfeledkezek róluk. – elsiklik mellettem a szerencse úgy, hogy észre se veszem olykor őket. Mindig hittem a vonzás törvényében, de mostanában megingok olykor. – Nem értem miért, hisz folyamatosan bevonzok valamit/valakit az életemben.

Talán az a legnagyobb problémám mostanság, hogy úgy érzem bedarált a világ, hogy nem én irányítom az életemet. – hogy lehet ez? Hisz én mindig allergiás voltam arra, ha más kezében éreztem az életemet. Talán ennek most így kell lennie? –fogalmam sincs.

Egy biztos harcolok tovább az álmaimért. –rendíthetetlenül. Azért, hogy egy nap megérkezzek oda, ahová már oly régóta szeretnék megérkezni.  

Téged mi tesz boldoggá? – szokták megkérdezni tőled ezt?

Melyik a legkedvesebb emléked eddigi életed során? – na is ezt, előfordul, hogy valaki megkérdezi tőled?

Szeretem, amikor sétálok az utcán, s hirtelen megáll körülöttem az élet, de csak egy elkószált pillanatra. Mindig megállok ilyenkor, és körbe nézek. Próbálom átérezni minden rezgését, amit csak az ilyen pillanatok nyújtanak az embernek.

Nevess. Kacagj. Éld meg minden pillanatnak a mélységét, majd ha úgy adódna halj bele, de csak egyetlen másodpercre, majd a következő ütemmel szüless újjá.

Tudod, mint egy igazi főnixmadár, aki porrá ég, majd a következő pillanatban újjászületik.

Ölelés,

Napos vidámság