lünk a parton. Merengek a körülöttem táncoló világon. Elidegenedett emberek, miközben tajtékzik lelkük, a nem találom a helyem érzéstől. Engem is próbál formálni a világ, kisebb-nagyobb sikerrel. -igazság szerint, nem igazán tud.

Egy nap megfogadtam valamit. Azt, hogy mindig hű maradok önmagamhoz; a szívemhez. Tudjátok ez olyan, mint egy eskü, lehetetlen megváltoztatni. –jobban mondva kegyetlenség lenne. A felkelő napfényben felröppennek a madarak. Kezd minden kivilágosodni körülöttünk. Ébred a természet remegve, hisz eljött a pillanat, amikor megmutathatja ismét, hogy mire is képes. Kibontakozhat, kivirágozhat egy pillanat leforgása alatt. Ő képes volt elengedni a rögeszméket, és mer minden évben teret adni az ihlet állapotának.

Az elmúlt időszakban fenomenálisan sok akadályba ütköztem. – bevallom kikészített, de most visszaemlékezve, csak kacsintok rájuk. Tudjátok, hogy van ez.. az ember ott lehet valójában a legeredményesebb élete során, ahol a legtöbb ellenállásba, nehézségbe, béklyóba ütközik. Gátlásaink, félelmeink legyőzése-, küzdése. Olykor jobb egyedül megélni  a pillanatokat, mint olyan emberekkel, percekkel, identitásokkal egy olyan úton, ami abszolút nem a miénk. – talán azért, mert méltatlan. Egyet tudok, de azt végtelen százalékosan. Mindegy, hogy nyerek vagy veszítek, úgyis egy legyőzhetetlen, lázadó elefánt leszek a porcelánboltban. – olykor török, zúzok (bár finoman, de azért nem mindig).

Éppen ezért hoztam egy döntést.  Hamarosan elindul a visszaszámlálás bennem; körülöttem. Két hónap, és elhagyom a várost. – „talán” egy kisidőre az országot is.

tóbbi időben a gyermekkori álmaimat váltom valóra. Éppen ezért arra gondoltam, hogy hátizsákkal a hátamon útnak indulok.  Egyszerűen imádom a hátizsáknyi kalandvággyal teli másodperceket. Tudom, hogyha nem megyek el, akkor életem utolsó dobbanásáig bánni fogom. Szeretnék még közelebb kerülni önmagamhoz, úgy, hogy közben totálisan kiesek a komfortzónámból.

 Óvodás korom óta bennem rejtőzik ez az ábránd. (erről majd olvashattok a könyvemben is). – szeretem a veszéllyekkel teli helyzeteket-  ez vagyok én. Tulajdonképpen ez éltet.

Vállára hajtott fejjel nézem, ahogyan játszva magával ránt, a víz hullámainak rezgései. –dörömböl szívemben a látvány. Hamarosan elválnak útjaink. Hosszas gondolkodás után, úgy döntöttem, elhagyom a várost. A várost, ami egykor teljesen levett a lábamról, és ami mostanra nap, mint nap megöli a lelkemet. Szeretek írni a gondolataimról, az érzéseimről, az álmaimról, az érzelmeimről. Arról, hogy mi is él bennem; körülöttem. Élvezettel írok a világról, a körülöttem lévő világnak. – kacagnom kell,hogy milyen bátran felmerem vállalni a bennem ringó érzelmeket.

Öt és fél éve költöztem fel Budapestre. – őszinte leszek elég volt. Emlékszem a lányra, aki felköltözött a nagyvárosba, mondván, hogy majd itt rátalál önmagára és a valódi álmaira. – így is lett. Sikerült; ez is.

Az elmúlt hetek során az élet, úgy csűrte-csavarta a szálakat, hogy minden héten pár órát Szily Nóra társaságában tölthetek. – fantasztikus egyéniség, egyszerűen mindig mosolyt csal az arcomra.

 Végre, úgy érzem, hogy nem vagyok egyedül. Más is hasonló gondolatokkal tombol a mindennapok rejtélyes játszmájának örvényeiben. – hálás vagyok, hogy személyesen is megismerhettem, és nem csak a televízió dobozából kitekintve.

Hisz, aki ismer, az tudja nagyon jól, hogy imádok beszélni a mély érzelmeimről. Morfondírozni az élet fortélyairól. Eközben pedig, megosztom másokkal a szeretettemet, néhány elkószált, eget verő másodperc leforgása alatt. Emlékek leltára kerül ilyenkor napirendre, na meg persze az aktuális forgatag is.

okan azt mondják, gondoljam át a döntésemet. – őszinte leszek, már kismilliószor átmazsoláztam. Nincs miről beszélni. A legjobb, amit tehetek, ha elköltözök innen. Számomra nagyon fontos a boldogságom, és ez nem tesz azzá. Kezdek kiégni. Bedarál; magával ránt Budapest kegyetlen játéka. – szeretnék még sokáig élni. Tudom, hogy azzal a lépésemmel, hogy magam mögött hagyom a várost és egy kisidőre az országot is, új ajtók fognak kitárulkozni előttem. Mindeközben fejezetek, amik már nem tettek boldoggá le fognak zárulni. – már unom életemnek ezt a fejezetét. (somolygok)

Hosszú, rögös út van mögöttem, és azt is tudom, hogy a java még csak most jön, de inkább tombolnék most egyet a jövő zenéjére, minthogy fapi*ként éljem át.  ( bocsánat a szóért, de egyszerűen ez a legjobb kifejezés rá)

Szeretnék most már csak a saját álmaimmal foglalkozni és azokat építeni. Valósággá formálom a kiskori álmom. Élővé alkotom a ruhaterveimet, hadd hódíthassanak a ruháim norDan névre hallgatva. A hátizsákos túrám után ez az álmom fog teret foglalni a mindennapjaim élmény Galaxisában.

És hogy ki mit mond? - utolérhetetlenül nem érdekel.

Fogom a hátizsáknyi kalandvágyamat, és elindulok az ismeretlenbe, hogy részt vehessek egy igazi lélekutazáson, amire már oly régóta vágyik a szívem.

Téged kedves olvasóm mi tenne boldoggá? – kívánom, hogy útitársaddá váljon egy életre!

Mit hoz a jövőm; a jövőnk?

Ez mind a rejtélyes akkordjainknak dallamai!

A csillagaink mindig velünk, veleD vannak!

(t)Edd magad boldog(gá)ra, és öleld át a világot!

Az Édeskönyv-em továbbra is előrendelhető kedvezményes áron a megjelenéséig (privátban)!

Hálásan köszönöm, hogy ilyen sokan kíváncsiak vagytok rá!

Ölelés,

Napos Vidámság