A mai nappal megkezdtem az ötödik évemet Magyarország szívében, és egyben az utolsót is. Fél éve járkálnak bennem a gondolatok, hogy hamarosan el fogom hagyni a várost, de akár lehet még az országot is, ha úgy alakul. Az elmúlt 3 nap alatt ezek a gondolatok teljesen le-, kitisztult, kiéleződött bennem, egy év múlva innen tovább kell szállnom. Egy biztos, hogy Budapestet a hátam mögött akarom hagyni. A város iránt érzett rajongásom, amit évek óta érzek mára már köddé vált. El akarom a város kezét engedni, és szállni tovább, amerre majd a szívem húz. Hisz már a csoDám nem tart ide, csak a terveim, az álmaim, és a suli.  

Hamarosan ez is kiderül.  

Hogy hová visznek tovább főnixmadárként szárnyaim? Az a jövő dallamainak akkordjai.

A nyári szünetem utolsó napjait otthon töltöttem, és ha őszinte akarok lenni, és most az leszek, akkor el kell mondanom, hogy a szívem szakadt meg, hogy fel kell szállnom a Budapest felé suhanó vonatra és vissza KELL jönnöm. Zokog a lelkem, a testem, hogy a szeretteimet otthon kell hagynom, de tudom, hogy az álmaim, a lehetőségek, a vágyim tárgyainak beteljesüléséhez vissza kell most mennem. Visszafojtva érzéseimet felszállok a vonatra és elindulok Magyarország szívébe, hogy az itt töltött utolsó évem során megmutassam ki is vagyok valójában, mire is vagyok képes, és mi, ki él bennem.

Apa átvitt Csabára és mosollyal az arcunkon intettünk egymásnak búcsút. Könnyként szállnak tovább gondolataim.  Hamarosan újra érkezek, addig is vigyázz magadra és szeretlek. Azzal a mondattal engedett el, hogy szurkol nekem szívéből.    

Ülök a vonaton. Cikáznak a gondolataim az elmém peremén. Érzem, tudom, hogy hónapról-hónapra fog változni ettől a naptól kezdve kicsinyke életem. Hoztam egy döntést, rajzoltam egy tervet, és véghez fogom vinni.

Az elmúlt napokban, míg a Családommal voltam volt idő feltöltődni, gondolkodni a kérdőjeles mondataimon és az álmaimon. Minden a helyén van. Gyönyörű három nap volt. Nevettünk, kacagtunk, sírtunk a nevetéstől, gyerekeskedtünk, ünnepeltünk, főztünk, fagyiztunk. Nem akartam, hogy elmúljon, nem akartam, hogy vége legyen, nem akartam visszajönni, nem akarok Pesten lenni. Itt minDen rá emlékeztet. Vissza útközben nézem a képeket, a videókat, melyek tökéletes tükrözik, mennyire szeretjük egymást, és milyen jól éreztünk magunkat az elmúlt 3 nap alatt. Megünnepeltük a Nagyszüleim házassági évfordulóját, akik 58 évvel ezelőtt mondták ki a boldogító igent. Fantasztikus érzés volt átélni az esemény által nyújtott pillanatokat. Láthatóan mindenkit nagy öröm kerített hatalmába. És a végére tartogatott meglepetés pedig felülmúlta még az előző csodás perceket is.

Szeretlek Titeket.

Visszasodródva az adott percbe. Ülök a vonaton, hallgatom a kedvenc dalaim szárnyaló mondatait. Megnyugodtam. Tudom, hogy mennem kell, és még ha a szívem vissza is húz a Szeretteimhez, nekem most ott a helyem a nagyvilágba. Objektív válaszok, gondolatok dalolásznak az elmémbe. Nem emlékszem az idejére sem, hogy mikor éreztem magamhoz ilyen közel a változás szelének hullámait. Hamarosan érzem, hogy a boldogság összes betűje ellepi a mindennapjaimat. Mára már tudom, ki vagyok, mit akarok, és kit. Tudom mit és kit rontottam el. Átlátok mindent, tisztába vagyok mindennel. Tiszta gondolataim, és vágyaim vannak, melyek percről-percre átölelnek. Mindenem libabőrös. Megragadom a csend nyújtotta alkalmat és kicsit meditálok a napfénnyel karöltve. Annyira lenyűgöző az érzés, amit nyújt ez a néhány percnyi szenzációpillanat. A boldogság szavai csilingelnek lelkembe, olyan jó érzés. Minden porcikámmal érzem a Valami Új kezdetét. Érzem belül, hogy nap, mint nap meg fog találni egy újabb lehetőség, újabb puzzle darab, ami az álmaim, vágyaim beteljesülésének létfontosságú eleme. Mosolyog minden porcikám. Minden ülésen, ami körülöttem bolyong, ül már valaki. Mindig ez van. Vonzom az emberiséget. Szóra bírnak folyamatosan, ahogyan most is.  Az egyik úr elkezd beszélni hozzám a csendből.

-          Mondhatok valamit a leányzónak?- mondta kedvesen, mosolyogva rám.

-          Persze, nyugodtan. Hallgatom. – válaszoltam kíváncsi mosollyal az arcomon

-          Amikor felszálltam és szabadhelyet kerestem először elmentem maga mellett, hátha van valahol teljesen üres rész, de aztán úgy éreztem vissza kell fordulnom, és beszélgetnem kell az ablak mellett ülő Hölggyel, magával. – mondta kedvesen, pislogás nélkül végig a szemeimbe nézve.

-          Oh, Istenem.  és ha szabad kérdeznem mi váltottam ezt ki Önből?

-          Volt a szemei ragyogásába valami, amit nem tudtam csak úgy veszni-hagyni, szerettem volna magával egy-két szó erejéig kapcsolatot teremteni. Éreztem, hogy egy nem mindennapi fiatal.

Teltek a percek. A közös egymásnak szánt mondataink gyülekeztek folyamatosan. Beszélgettünk. Beszélgettünk.

Aztán egyszer csak megszólal a mellettem lévő Családból az Anyuka.

-          Ha már szóba került, akkor én is meg szeretnék említeni valamit. Rég láttam ilyen fiatalt, mint Ön. Látom, hogy tudja, mit akar, és azt is érzem, hogy addig fog harcolni értük, amíg be nem teljesül mindegyik és szívből kívánom, hogy minden álma váljon valóra.

Beszélgetünk perceken keresztül, aztán az Úr is megszólalt ismét.

-          Tudja Hölgyem, egy valamit sajnálok, hogy felettem már elszállt az idő. Szerencsés lesz az a Férfi, aki Önt fogja választani. Én is drukkolok magának, hogy érjen el mindent és egész élete végéig boldog és szerelmes, sikeres percei legyenek.

Majd aztán jött a végÁlLOMás és kezet fogva mondtunk egymásnak minden jót kívánó búcsút. Gurul ez a fránya bőrönd. Van bőven ismét cuccom. Hoztam fel egy kis hazait is. Húzom a bőröndöm, és ismét átölel a Valami Jó, a Valami Új. Tudom, hogy mindenkit utolér egyszer a végzet, a sors, az álmai, a vágyai, és mindenki azt kapja, amit megérdemel.

Szeptember elseje van. Mától mindenkihez betér a változás szele, magával ragadva sok lehullott, elsárgult falevelet. Nézek szét és szomorúan látom a körülöttem magát vonszoló emberiséget. Hátukon a képzeletbeli hátizsákjukkal, ami telis tele van a terheikkel. Látom a szemeikben, hogy becsömöltek már a világtól. Iránymutatójuk elhagyta őket. Segíteni szeretnék rajtuk. A látvány egy újabb ötletre sarkal. Régóta vágyom rá, de most az utolsó évemben meg is fogom valósítani. Létre fogok hozni egy csoportot, akikkel heti egyszer-kétszer összeülünk egy csendes kvzóban, és beszélgetünk.

Mi az élet értelme? Mi tenne boldoggá? Hogy kezdjek hozzá? Ki hogyan kezdte? és stb kérdéseket átbeszélős estéink lennének.

Az utóbbi napokban gyakran lepereg szemeim előtt életeim perceiről szóló videó. Fantasztikus látni. Mindenkinek meg kell teremtenie az álmait, terveit. És sajnos az önsajnálattal nem fog menni. Életerő, elszántság, megpróbáltatások, akarat, vidám órák és olthatatlan vágy kell hozzá, hogy el fogunk érni mindent, amit szívből szeretnénk.

Szeresd az álmaidat szenvedéllyel, és minden nap öleled át Őket!

Hisz felszínességgel, külsőségekkel, haraggal, gyűlölettel nem lehet.

Megérkeztem a bejárati ajtómhoz. Most rohanok tovább, mert játszani hív a Valami Új. Hamarosan újból jelentkezem, de addig is szeressétek egymást feltételek nélkül.

Köszönöm, hogy vagyunk egymásnak!

Gyere holnap!