Általában a bloghősök első bejegyzése saját magukról szokott szólni, hogy kicsoda, miért is indította és mivel kapcsolatos életeseményekről fog szólni a blogja ezentúl. Nálam, mint ahogyan általában minden más is, ez is másképpen történt. Én más kulcsfontosságú élettörténetet helyeztem a bemutatkozó begyjegyzésem elé. Most viszont eljött a pillanat, az idő, hogy az elkövetkező napokban egy kicsit meséljek az eddigi életutamról. Az elmúlt éveim során voltak mély gödrök, sötét alagutak, amik fényért könyörögtek, és persze gyönyörű kilátással körülvett hegyek és völgyek is a mindennapjaimban. Mindezek ellenére egyszer sem jutott eszembe, hogy megriadjak.

Elhatároztam, hogy bármilyen lehetetlennek is tűnik, hangzik, de meg fogom váltani a világot.

Most tudom, látom, amint elkezdesz nevetni, húzgálod a szádat és a szemöldököd is viccesen játszik fel-le, de hogy őszinte legyek nem érdekel. Mindenki azt mond, azt tesz, amit akar, szeretne. Nevess csak nyugodtan, mert úgyis nekem lesz igazam. Tudod, a legnagyobb legendákon is eleinte röhögött, gúnyolódott a világ, aztán a végén büszke mosollyal nevethettek a világ képébe. Elhatároztak valamit és megcsinálták. Hittek önmagunkban és az álmaikban és most napjainkban Ők a legnagyobb, örök, klasszikus hŐseink.

Első ránézésre csak egy hétköznapi, átlagos, 159cm magas leányzónak tűnök, aki elindult egy hátizsákkal a nagyvilágba, hogy megvalósítsa az álmait. Igen, ez így van, de ha megismersz jobban, közelebbről, és elkezdesz nap, mint nap kapcsolatot építeni velem, akkor rájössz, hogy valahogy mégsem vagyok egy sablon mesehős.

Minden 4 évvel ezelőtt kezdődött, amikor úgy határoztam, hogy Budapestre költözök, hogy az álmaimat valósággá formáljam. Egy őszi szeptemberi délután vette kezdetét minden itt a nagyvárosban. Teljes eltökéltséggel, tele bátorsággal, ugyanakkor félelemmel is, tettvággyal, de azért kérdőjelekkel is és a nyári munkám által megkeresett, kevés spórolt pénzemmel indultam neki az idegennek. Akkoriban még nem igazán tudtam mit akarok az életben elérni, de abban biztos voltam, hogyha az álmom megszületik, akkor életre fogom kelteni bármi áron is. 4 évvel ezelőtt még nem az a lány voltam, mint aki most vagyok. Akkoriban még el voltam veszve az élet hullámai között kapálózva, keresve önmagamat és a boldogságot. Eleinte nagyon nehéz volt, alig kerestem pénzt, mire havonta kifizettem a lakást és a rezsit, a végére 10.000 ft-om marad, hogy a következő 30napban megéljek. Arra, hogy hazautazzak a családomhoz, egyek, igyak, bulizzak, bkv bérletet vegyek. Igen, ennyi pénzem volt, hogy éljek és szó nélkül viseltem, tűrtem. Ha a szüleim a pénzről kérdezősködtek mindig azt mondtam a legnagyobb hihetőséggel, hogy persze hogy van. Egyedül akartam megoldani. Én döntöttem úgy, hogy eljövök otthonról, annak érdekében, hogy majd itt fent megvilágosodást kapok és ráeszmélek a valódi terveimre, álmaimra. Mivel pénzem nem igazán volt mászkálni, így otthon a négy fal között éltem általában csendes mindennapjaimat. Könyvek temérdeknyi mennyisége úszott át a kezemen a hónapok során. Nagy segítség volt, hogy ugyanaznap költözött fel egy nagyon keDves Barátom is, akivel nap, mint nap támogattuk, segítettük egymást kezdve a legelső naptól. Vele az érettségim után elvégzett szakács suliban találkoztam, ahol megbeszéltük, hogy a suli után is fogjuk a kapcsolatot tartani. Általa sokkal jobban el tudtam viselni a nehézségeket, amik akkoriban körülvettek. Hihetetlen mire képes a kis ’csoDalény’. Minden beszélgetésünk egy öröm volt. Többször volt, hogy elvesztem, de általa mindig kikeveredtem a fényre, visszataláltam az utamra. Mindig azt mondta, hogy butaságokat beszélek és, hogy ne legyek kishitű. Neki is van, hogy rossz a kedve, de tudjuk jól, hogy semmi sem egyszerű és mindenért küzdenünk kell. A végén úgyis minden ki fog alakulni és jó lesz. Higgyek benne. Ha valami nem tesz boldoggá, akkor változtassak rajta, és mindennél jobban akarjam a változást, de a végén úgyis rá fogok jönni, hogy király vagyok.

 Aztán egy nap, amikor feküdtünk egymás mellett és ugyancsak megint el voltam veszve, és úgy éreztem nem találom a helyem, és nincs értelme semminek, megkérdezte, hogy mit szeretnék csinálni a jövőben, mi tenne boldoggá? !

Eltűnődtem, de szinte abban a percben rá is vágtam.

·                    Ruhákat szeretnék tervezni. Azt hiszem ez minden vágyam. Meg esküvőket szervezni mellette. –mondtam hevesen, örömmel az arcomon

Nem is hitte volna, hogy ez az egyetlenegy ártatlan kérdéssel mennyit segített. Leperegtek előttem a képkockák, hogy valójában ezt szeretném csinálni. Gyerekkoromban olykor-olykor előbújt ez a vágyam, akkor pár napig ruhákat rajzoltam, terveztem, amit mindig nagy odafigyeléssel a kanapé alatt dugdostam a családom elől éveken keresztül, aztán egy nap, amikor mentem, hogy elővegyem őket, már nem voltak ott. Odaveszett minden, mindenem. Nem beszéltem róla senkinek, de ez volt az első nagy traumám addigi életem során. Igen Anya, ez van. Kidobtad őket, de túléltem, hisz itt vagyok. J

A válaszomat követően elkezdett mosolyogni és így szólt:

·         Akkor kezdj bele. Mi tart vissza?

Majd utána elmesélte a mára már mindenki által ismert Zara márkának a megszületését. Akkor ott eldöntöttem, hogyha a sors is úgy hozza és márkám lesz, akkor a norDan nevet fogja kapni, ami két lélek találkozásának a márkája lesz.

Ezt követően belenézett a szemembe és így szólt.

.Tudod Nóri, Apa mindig azt mondja, hogy mindegy mit csinálsz az életben, egy a lényeg, hogy amit csinálsz, abban Te legyél a legjobb.

Azóta is minden nap eszembe jut ez a rövid, lényegre törő, mindent elsöprő, bölcs Apuka által tanácsolt mondat a fiának.

Ha címet kéne adnom az első évemnek, amit Pesten töltöttem azt adnám, hogy:

Természeti jelenségek az idegen mindennapjaimban.

Hisz találkoztam út közben lavinákkal, földrengésekkel, tornádókkal, zivatarokkal, és szerencsére ragyogó, napsütéses időszakokkal is.

  Így visszaemlékezve és belegondolva nehéz volt nagyon kegyetlen, és sokszor éreztem, hogy feladom, de ahogyan teltek a hónapok egyre könnyebb lett és egyre közelebb kerültem az álmaim rátalálásához, egyre több pénzt kerestem, kezdett minden a helyére állni.

Izgatottan vártam a második évemet, hogy vajon milyen sorsforduló érkezhet a szürke, fekete- fehér, olykor egy-egy színnel lefröcskölve nagyvilági életembe. Szerencsére nagyon sok Barátom és a Családom minden kegyetlen percben mellettem voltak! Hálás vagyok Nektek életem utolsó percének a pontjáig.

Ne menjetek túl messzire, mert hamarosan következik a folytatás, melyben elrepítelek az életutam megismerése felé.

Köszönöm, hogy vagytok!