Szangvinikus vagyok? Titokzatos? Szívmelengető? Kalandor? Lázadó? Álom-váltó? Érzékeny vagy talán inkább érzéketlen? Szerelmes? - Naná, hiszen egyszer élünk, de akkor nagyon!

Világéletemben mindig más tett boldoggá, mint a legtöbb embert. Egyeseket az tesz boldoggá, ha tárgyakat gyűjthetnek; engem az, ha élményeket. Hiszen az élmények örök értékűek maradnak emlékeink kincstárában és egy életen át útitársunkká válnak. Míg a tárgyak utáni rajongásunk múló örömforrássá növi ki magát egy idő után. Én két inditexes nadrág helyett, inkább veszek egy repülőjegyet, hiszen az élmények gyűjtése nem fog kimenni a divatból. 

A nyáron elindultam egyedül egy hátizsák társaságában bejárni Olaszország egy részét és Máltát. Felbecsülhetetlen élményeket gyűjtöttem a 46 nap alatt, míg oda voltam. Miközben jártam Olaszország szűk, romantikus, temperamentumos utcáit, számtalan bennem felmerülő kérdésre kaptam választ – igazság szerint sokkal többre, mint gondoltam volna. Érdekes érzés volt, hogy az idő alatt, míg oda voltam rengeteg ember olvasta a könyvemet, melyben szintén egy lélekutazásra indultam el Olaszország rejtélyes világának falai között. 
Elmondani nem lehet mennyire hálás vagyok annak a sok, kedves üzenetnek, amit a könyvemmel kapcsolatban kaptam utazásom során. 

Tudjátok, évek óta kirakóként tekintek az életemre, és gyűjtöm hozzá a világ minden tájáról a puzzle-darabokat. Hiszen, bármerre utazok a világban, szembejönnek velem utcákon elkóborolt puzzle-darabok. - Vajon mit keres egy kirakós az utcán elhagyva? Talán pont engem? - teszem fel magamnak a kérdést minden egyes alkalommal. A 46 napos túrám során ismét számtalan puzzle jött velem szembe városról-városra – ilyenkor mindig tudtam, hogy ott vagyok, ahol lennem kell. Ettől függetlenül tudom, hogy vannak egyes kirakós darabok, melyek nem a mi kirakónkhoz illenek, ezeket idővel el kell engednünk.

Utazásom során számtalan szokatlan élethelyzettel találtam magam szembe. – meg is inogtam nem is egyszer miattuk. Ettől függetlenül életem legjobb döntését hoztam, amikor elhatároztam, hogy elindulok megismerni önmagamat. 
Hogy voltak-e kételyeim indulásom előtt és közben? -Abszolút! Temérdeknyi, de aki ismer, az tudja nagyon jól, hogy amibe belevágok, azt végig is csinálom.

A legelső napon beszereztem egy csavarhúzót önvédelmi eszköznek, aztán rájöttem, hogy inkább bicskát veszek, mert azon van bornyitó is - tudjátok, összekötöttem a kellemeset a hasznossal.

Emlékszem, amikor megérkeztem a genovai szállásomra; egy öt emeletes hostelbe, ahol csak én voltam és a piros gyűrűs recepciós úr, aki fel-alá sétált, és minden ablakról levette a kilincset. Aztán pár nap múlva pedig, egy bevándorlókkal teli szállásra keveredtem Firenzébe, ahol egy dúdoló hölggyel aludtam egy szobában, aki negyed óránkén kiszaladt a szobából, majd visszatérve mániákusan elkezdett dúdolva pakolni – a frászt hozta rám. Emlékszem, amikor Róma felé tartottam, és órákon keresztül két férfi ült a mellettem lévő négyes boxban, akik egyfolytában éles szempárral néztek, miközben nyalták a szájukat – őszinte leszek a borzongás futott át rajtam, miközben próbáltam határozott maradni, fapofával karöltve. Emlékszem, amikor Nápolyban elém állt hirtelen egy bevándorló, és elkezdett rángatni – csak én voltam és a 16 kg-os hátizsákom. Az se volt piskóta, amikor Bologna egyik parkjában szaladt oda hozzám egy a semmiből, majd megszorította a karomat – őszinte leszek, hirtelen köpnyi-nyelni nem tudtam a váratlan szituációtól. Szerencsére mindkét esetben segítségemre sietett egy-egy fiatal srác, mondván, hogy a barátnője vagyok. Róma viszont meggyógyított – mindig elképesztő érzést vált ki belőlem ez az olasz város. Lucca felé tartva pedig egy helyét nem találó srác azt hitte, engedélyt adtam neki, hogy belenyúljon a táskámba.

Miután átrepültem egy kedves Barátomhoz Máltára, megszűnt az egyedüllétem, hiszen számtalan emberrel hozott össze a sors a kedves, szabályokat nem ismerő szigeten. Éreztem, hogy élek, és nem csak létezek. Éreztem, ahogyan minden porcikám beleremeg a hálától, amit nap mint nap éreztem. 

Aztán egy hétfői napon Napos Vidámság, úgy döntött, fogja a hátizsákját és a hálózsákját másnaposan, és körbejárja Máltát a tenger mentén. Meleg volt. Sokszor víz nélkül tomboltam a kietlen tájakon. Nevettem. Káromkodtam. Leégtem. Csobbantam. A szüleimnek természetesen a vadkalandos expedíciómról nem szóltam. A nem normális szóval tituláltam magamat, néhány elkószált pillanatban. Randiztam egy hatalmasat önmagammal,egyszerűen imádtam minden egyes pillanatát. Este a szabadban sziklák között elbújva aludtam a hálózsákom ölelésével.
Olykor 5órát sétáltam mire találtam egy kisboltot, ami nyitva is volt. Hiszen az olaszok délutánonként sziesztáznak és zárva tartanak. 5-7,5 liter vízzel sétáltam, biztos ami biztos alapon. Szikláról lecsúszva egy nudista stand kellős közepén landoltam, ahol v’érző lábbal a sós vízbe szaladtam – miközben unbroken-t( rendíthetetlen) kiabáltam. Privát területekre beosonva paradicsomot ’kölcsön vettem’ – vajon ki és mikor fog lelőni gondolatokkal az elmémben. A naplemente meghódított, a napfelkelte ébresztett. Meredek sziklaoldalakon mászkáltam, talán túlélem alapon – soha nem féltem a haláltól annyira, mint ott, akkor, azokban a percekben.
Kis nyuszikkal sétáltam ösvényeken, rákokkal néztem farkasszemet, miközben a nádasban lévő ringó vízzel próbáltam hűteni magamat. Két nap alatt megtettem Máltának a 3/4részét. 96km-t gyalogoltam két nap alatt. Aztán egy hirtelen ötlet révén a következő nap, inkább a barátaimmal hesszeltem a tengerparton, hiszen mindenki szabadnapos volt. Rengeteg kalanddal gazdagodtam, és olyan adrenalindús pillanatokat élhettem át,amiért egy életre hálás leszek. Így úgy döntöttem, döntöttünk, hogy novemberben visszatérünk egy kisebb csapattal, hogy körbe sétálhassuk Máltát, Gozot és Cominot. Az expedíciónkról hamarosan bővebben írok! 

Az utazásom során fantasztikus emberekkel találkoztam a világ számtalan részéről érkezve, akik eszméletlen történeteket osztottak meg velem. Az orvos leányzó, aki legszívesebben fotós lenne, de a családja miatt nem lehet önmaga. A srác Németországból, aki már 1 éve elindult, hogy felfedezze a világot. A három francia hölgy, akik pár éve elváltak, így beutazzák a világot hármasban. A fiatal lány Mexikóból, akivel sós-perecet mártogattunk a nutellába, miközben elmesélte, hogy azért jött Rómába, hogy bedobja a szerencseérmét a Trevi-kútba. A holland srác, aki odajött segíteni, amikor meglátta, hogy egy bevándorló rángat az utca kellős közepén, és akivel először ettem igazi nápolyi pizzát. A srác a partról, aki egy elkószált követ adott a kezembe, hogy legyek nagyon boldog. 
Rengeteg hasonló történetet mesélhetnék, akikkel az olasz utamon hozott össze a sors, de mégis akik a legnagyobb hatással voltak rám, őket Máltán ismertem meg. A lányt, aki előző nap érkezett oda, ahol én is laktam az elkövetkező hetek során. A srácok, akik befogadtak, és elviselték lázadó elefánt énemet. A leányzó, akit a tengerparton ismertünk meg, és aki annyira hasonlít rám mentálisan, hogy alig akartam elhinni. A srác, akit féltem jobban megismerni, mert tudtam, hogy nagyon megkedvelném. 

Az utazásom alatt szembeszálltam a legféltettebb érzéseimmel és önmagammal. Miközben az ismeretlent jártam eltaláltam önmagamhoz, rátaláltam az igazi álmaimra. Megismertem még jobban Napos Vidámságot. Rájöttem, megtudtam, hogy mire is vagyok képes valójában. Egy biztos a lehetetlen fogalma nem létezik!
Hamarosan részletes élménybeszámolókkal érkezek a megújult weboldalamon!
Új weboldalam: https://wanderluster.webnode.hu/
Blog: https://naposvidamsag.blog.hu/

Addig is…
T/Egyétek boldoggá magatokat és a világot!
A csillagaink veleD, velünk vannak!
Ölelés,
Napos Vidámság