Szentendre felé tartunk sebesen a főúton. –lenyűgöző látvány táncol körülöttünk. Szeretek Vele lenni. Huncut, göndör fürtjeimmel játszik a szél.  Álmodozóan nézem a felettünk táncoló romantikus jelenséget, kikönyökölve az ablakon. Versenyt futnak az égbolt játékosai, és közben különböző alakzatokat alkotnak. Mély, erős gondolatok élnek bennem napok óta. Szeretnék egy csendes parton ülni, és csak írni és írni, és érezni, hogy szabad vagyok. 'Művészlelkemnek' felemelő pillanatokat szerezni. Ő, Én, a nyugalom, egy-egy üveg bor, és valami amire; amibe tudok írni

-                     Hogyan váltál ilyen nővé? – kérdezi rejtélyes mosollyal az arcán. -Nem félsz-, riadsz vissza semmitől. Lehet az akadály, egy élethelyzet, ami megtorpant, vagy akár egy óriás pók. Minden reakciód egyedi.

-                     Hol is kezdjem? ! – nevetek fel elcsuklott hanggal.

  Világ életemben meg volt mindig mindenem, ettől függetlenül nem lettem egy nagyképű, mindenkit lenéző, tipikus hányást előidéző nő. Felnőttem, és eldöntöttem, hogy egyedül folytatom tovább. Mindenért én küzdöttem meg az évek során, és nem Anya, Apa pénzéből élősködtem, buliztam.

Öt évvel ezelőtt kezdődött minden, amikor felköltöztem Magyarország szívébe. Ennek a néhány évnek minden egyes pillanata rendíthetetlenül beleivódott az idegvégződéseimbe. Akkoriban nehezen viseltem. – kimondottan szenvedtem a megpróbáltatásoktól, a megalázó helyzetektől, de mára már tudom, hogy minden értem volt.

Fogtam a spórolt pénzemet, és azt a kevéske tapasztalatomat, és útnak indultam, hogy rátaláljak önmagamra, és az álmaimra. – tiszta libabőr vagyok a visszaemlékezés pillanatától. Az ijedség halvány jele sem élt bennem, vagy körülöttem. Unalmas, szürke hétköznapokat éltem meg. – akkoriban annak tűnt, de már tudom, hogy kulcsfontosságú szerepet tölt be az életemben ez az időszak.

  A BKV-n blicceltem. Emlékszem, amikor jött az ellenőr, és úgy tettem mintha láthatatlan volna, majd a következő pillanatban, amint kinyílt az ajtó, rohantam, mint egy őrült. – ja, az ellenőr meg egyenesen utánam. Azt hittem elhagyom félúton a szívemet, de szerencsére még mindig velem van. Aztán át a hatsávoson. – ide már nem jött utánam.

-     Tudod milyen érzés, amikor tízezer forintod van harminc teljes napra, miután kifizeted a lakást, és a rezsit?  Úgy, hogy még nem ettél semmit, nem vettél BKV bérletet, és nem utaztál haza a Családodhoz. Érdekes érzés volt, hisz soha nem tapasztaltam még ilyet előtte.

-    Na, látod ez az a  lány, akit annyira szeretek. Érdekes, értékes, mindig meglep valamivel, felülszárnyalja önmagát is. – nevet fel.  

 A családomnak nem mondtam igazat. Nyílván tudtam, hogy ha megtudnák, hogy ennyi pénzből élek, akkor segíteni szeretnének majd. Megtanultam a legnagyobb magabiztossággal azt mondani, hogy van pénzem, és minden rendben. - ez öt évvel ezelőtt volt. Körülbelül egy éve meséltem el nekik, hogy mennyi pénzből kezdtem el a pesti életemet. 

 Volt időszak, amikor hálózsákban aludtam, és papírdobozokból öltöztem. Aztán a hálózsákot lecserélte a felfújható vendégágy, ami roppant szórakoztató volt, mert reggelre nem láttam ki a falai közül, annyira leengedett, aztán este pumpa.

 Emlékszem arra a bizonyos szerdai délelőttre, amikor hezitáltam, hogy a maradék ötszáz forintomból kaját vegyek, vagy egy sorsjegyet. Van még három nap fizetésig.  - Hátulról a harmadikat kérném.  Remegő kézzel kapartam le, és közben átfutott a gondolat az elmém peremén, hogy milyen élmény lesz az elkövetkező három napom pénz nélkül – úristen, nyertem! Alig hittem a látványnak. Megtízszereztem a pénzem. – hangosan nevettem. Lett ötezer forintom, röpke öt perc alatt.

 Őrült évek voltak ezek, de abszolút amondó vagyok, hogy megérte. Hogy nehéz volt-e ezeket a pillanatokat túlélni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne? ! – Igen, de valóban megérte.

Teltek a hónapok, az évek. Változtak a körülmények. Elkezdtem szívből élni, az agyamat elhagyva félúton. Aztán megérkeztem, ahol most vagyok. Hálózsák helyett franciaágyon alszok. Utazgatok, amikor csak tudok. Szabad hétvégéim vannak, és szabad hétköznap estéim. A barátaim visszakaptak.

 Túléltem. Sokáig mindenfelé kerestem a megoldást, de nem találtam rá, és ő se rám. Aztán rájöttem, hogy mindvégig bennem élt. Ez volt életem legnagyobb utazása, és egyben legfélelmetesebb felismerése, hogy mindvégig bennem élt a megoldása. A világom közepében: a szívemben. 

  Az évek során a láthatatlanból láthatót formáltam.  A lehetetlent lehetővé sütöttem. Terveimet valósággá főztem. – és közben átöleltem a világot. Tulajdonképpen eléggé sok hozzávaló kell a receptemhez.

Túl egyszerű, és egyhangú emlékeim lennének, ha elég lett volna csak egy-egy konyhából elsajátítható mozdulat, vagy egy-egy könyv elolvasása, vagy ellesni pár fortélyt a YouTube videókból, ahhoz, hogy olyanná váljak, mint amilyen most vagyok.

-   Most pedig hagyjuk inkább ezt a témát, és éljünk a pillanatnak, ami ebben a percben cikázik körülöttünk.

- Hihetetlenül büszke vagyok rád, Nórim- magához húzva súgja a fülembe.