Utazok.

Utazunk.

Gondolkodok.

Gondolkodunk.

Deresen remegnek a fák odakint. Suhanunk Szegedre. Fantasztikus színvilág kavalkáddal játszik egy kedves dalt a természet, melyet próbál elnyomni a leszálló köd. A hideg tomboló ütemével együtt zendül a rejtélyes természet is. Futkos a hideg a hátamon az érzéstől, ami tegnap óta él bennem.  Az elmúlt hónapok megmagyarázhatatlan megérzéseire, amit éreztem, választ kaptam.  Ha nem velem történik, talán nem is hiszem el, hogy ennyire fantasztikus megérzései lehetnek az embereknek, bár zseniális a világ, melyben élünk, nem vitatom. Reszket minden porcikám. Hónap óta érzem, hogy a másik felemnek, aki most nagyon távol él tőlem, hiányérzete van. Szinte már magamban érzem az ő kóválygását.  Képes vagyok éjszaka órákon át csak ülni és nézni a mennyezetet, a lábamat felhúzva a mellkasomhoz.  Érzem, hogy jól érzi most magát, hisz minden álma valósággá vált, mégis amikor a szemeibe nézek, meglátok egy képet róla, a testtartása, a szeme világa segítségért ordít, keresi a hiányzó puzzle-darabját, amitől kerek egészé válhat az élete végre..

Ismerős az érzés?

A pillanat, amikor ülsz és nézel magad elé. Tulajdonképpen boldognak kéne lenned. Hisz az a hiv’atásod, amit gyermekkorodban kicsi hősként megálmodtál. Ott laksz, ahová szíved vágyott. Váltod a világot miden nap (mondjuk egy Akciócsoportban).  Magyarország egyik hőse vagy, büszkeségünk.  A Családod melletted áll és önzetlenül szeret. Párkapcsolatban élsz. Ennek ellenére leülsz és nem vagy valójában boldog, hiányzik egy elkószált puzzle-darab az életedből, és nem tudod, mi tölthetné be ezt az űrt az életedben, a szívedben, hogy végre teljes lehessen az életed.

    Ülök az autóban, merengek ki az ablakon. Szemeim kalandosan fürkészik a körülöttem táncoló érző természetet, mely rejtélyes dallamossággal kalandozik körülöttünk.

Elmerengek.

Várlak 2017.

Tűnődöm ki az ablakon, elveszve a puszta misztériumai között, ami mellett elhaladunk.

Ki vagyok én valójában? Létezek egyáltalán a jelenben? Vagy csak csapongok a múltam és a közelgő jövőm gondolatai, percei között? !

Bámulom önmagamat, amint visszatükröződik a képmásom az ajtó üvegében.

Néz. Lát.

Nézem. Látom.

-          Játszunk?

-          Micsodát?

-          Hm..- Azt, hogy mától önmagunkat adjuk.

Mosoly hagyta el mindkettőnk száját.

Találkoztam a visszapillantásommal, aki egy játékra invitált egy röpke pillanat leforgása alatt.

Nézem továbbra is a képmásomat. A szemem világa megsúgja, hogy ki vagyok, és hogy valójában mire is vágyom.

Kérlek tégeD is, hogy állj meg egy pillanatra a tükör előtt, vagy egy üzlet kirakata előtt, és néz farkasszemet önmagaddal. Ne menekülj az érzéseidtől, a szíved vágyától, ne menekülj bele mindig a legegyszerűbbe, mert félsz a bonyolultabbtól. Hunyd le a szemed és hallgass a szívedre. Ne az eszedre. Szépen kérlek.   

*

Gépelek. Gépelek.

Két kósza mécses társaságában, és persze itt ül velem Szofi is (Nyunyi- a nyuszim).

Holnap Karácsony.

Szeretet. Béke. Hála. Nyugalom. Öröm.

Elcsitul egy pillanatra minden körülöttem. Lehunyom a szemem. Libabőr hegyek lepnek el egy kalandos gondolat megérkezésével.

Boldog vagyok, mert bármi is történt velem eddigi életem során vagy az elmúlt félévben, őszintén kijelenthetem megérkeztem önmagamhoz. Hirtelen lefagyok egy pislogás közepette. Elaludtak a gyertyák, amint leírtam, hogy megérkeztem önmagamhoz. Wao, nyilván ez nem véletlen. 

Amikor neki vágtam a 2016-os évemnek, felírtam egy mondatot a hála-füzetembe:

Megtaláltam önmagamat ebben az évben.

Kijelentő módban. Jelen időben.

 Sikerült.

Bujkáló érzelmekkel éltem hosszú éveken át. Elnyomtam minden olyan érzelmet magamban, ami valós volt, csak azért, hogy ne fájjon.  A legnagyobb hiba az volt, hogy beléd szerettem, jobban mondva túl hamar találkoztunk, de ugyanakkor a legcsoDálatosabb érzés, hogy megismerhettelek. Megtanítottál az évek során minden kiemelkedőre. Általad rátaláltam az utamra, majd a féléve bekövetkező hiányod által pedig önmagamra. Mindig hálás leszek nekeD. ÉS éppen ezért kérlek meg arra, hogy próbáld Te is megtalálni Önmagadat, hisz egy fantasztikus, csodálatos ember vagy. Hidd el, amint találkozni fogsz önmagaddal minden meg fog oldódni, és az utolsó elkószált puzzle-darab is megérkezik az életedbe, de ahhoz el kell engedned az önfejűséget, és a félelmet, a múltad fájdalmait, a sablon életszemléletet és el kell kezdened a saját intuícióidra hallgatni. Megéri. Biztos vagyok benne, hogy ha most nem is, de hamarosan meg fogsz érkezni, ahová már oly régóta megszerettél volna. Soha ne ad fel. Meg ne próbáld. És ha más nem is, én, mindig hinni fogok benned, és biztatni foglak a távolból! Feloldottalak, így ezt a bejegyzést láthatod ma Te is. Remélem segített. És tudod,  csillagaink mindig Velünk, veleD vannak.

Addig is mit hoz a jövőm? a jövőnk? az olvasóim jövője?

Ez mind a jövőnk dallamos akkordjainak rejtelmei.

Köszönöm, hogy ma is velem voltatok.

A csillagaink mindig Velünk vannak!