Az elmúlt időszakban nem igazán írtam blog bejegyzéseket.

El vagyok tűnve.

Elvonultam.

Magammal és Vele töltöm a szabadidőmet.

Ma teljes szabadnapom van. Nincs suli, sem gyakorlat, sem munka.. minden mentes napom van ma.

Ülök a metrón. Nézek körbe. Mindenki olyan más, ugyanakkor szinte mindenki szomorú, lehangolt. Mindenki érdekesen, megdöbbenve néz rám, amint még egymagamban ülve is mosoly fut a számon. Jól érzem magam. Az utamon járok. A melankolikus érzés betűi szaladgálnak rajtam fel s alá.

Valaki olvas, valaki mereng maga elé, valaki gondolkodik, valaki beszélget a mellette ülő barát, barátnőjével, olykor egy-egy szerelmespár is felbukkan, de mégis a nagytöbbségűk nyomkodja a telefonját. Nem hall, nem lát, nem vesz észre a körülötte lévő világból semmit, mert annyira bele van bújva a masinája által közvetített pillanatba.  

Állok az ajtónak neki támaszkodva, nézem a sötét alagút falát, suhan minden mellettünk.

Olyan érdekes az érzés, ami körbevesz most engem, ebben a pillanatban. Mindig láttam magam előtt egy lányt, akivé életem során akarok majd válni.

Nap, mint nap felkeltem, sétáltam az utcák rejtélyes falai között, a barátaimmal voltam, rutin életet éltem, és vártam, hogy egyszer majd az leszek, akit megálmodtam egykor.

Láttam egy lányt, aki tudja, mit akar, határozott, magabiztos, és harmóniában él önmagával, szerelmes, és tele van szeretettel, élettel és megbékélt a környezetével. A saját útját járja, éppen valami maradandót alkot, és nem fél semmitől. Egy leányzót, aki sétál előrefelé a jövő dallamainak a hangjegyein, úgy hogy közben megéli a jelen boldog, olykor fájdalmas, megborzongató dallamainak is lüktetéseit. Nem fojtja el az érzéseit, minden érzését meg-, és átéli.

Lüktetnek az ereim. Úgy érzem, majd szétcsattan.

Hajtogatom az érzelmeimet, érzéseimet. Origamizok. Minden nyugodt, és végtelennek tűnő körülöttem.

Ki vagyok én?

Mit súg a szívem, a lelkem, a végtagjaim, a belső szerveim?

A lábam vajon merre menne tovább?

A kezem vajon melyik kilincset fogná meg, és melyik ajtón nyitna be?

 Mi történik most bennem? Mi az, ami oly vidám vagy éppen fájdalmas?

Elteltek az évek, és eljutottam odáig, hogy nem érdekel, hogy ki mit gondol rólam, hogy mások mit beszélnek a hátam mögött. Legyenek boldogak a gonoszkodásukkal együtt, de egyet sose felejtsenek, egyszer mindenki visszakapja, amit élete során adott. Engem csak egy érdekel, az, hogy valójában ki vagyok, és nem az, hogy a külvilág mit mond, gondol rólam.

Sétálok a körúton, ahol a különböző stílusok rohangálnak négy falat öltve, épületeket generálva.  

Szenzációs érzés, amikor a napfény simogatja, átöleli a körülötted élő világot, az épületek falait, az őszi fák lombjait, és a ragyogó mosolyodat kiemeli a kedves arcodon.

Hajammal játszik a lelkes őszi szél, mely összeborzol ok nélkül.

Sokszor az ember azt érzi, hogy csak egy helyben toporog, talán azért, mert fél attól, hogy ha lép előre egy újabb lépést, akkor lehet, hogy rosszul fog dönteni.

És?!

Akkor így alakult.

Megpróbáltad. Tettél érte.

Fordulj befelé. Hallgasd a belső ’ szervhangszereid ’ dallamait.

Az élet apró jelei, pillanatai sokszor felteszik a kérdést Neked:

-          Felelsz vagy mersz?

Mit válaszolsz rá?

-          Gyáva leszel vagy bátran merész?

A lehetőség kibújó csirái ott topognak a bejárati ajtód előtt.

Enged be! Adj neki esélyt, hogy egy újabb fantasztikum születhessen meg.

Minden egyes ember legalább egyszer elveszít örvénylő élete során olyas valakit, akit nagyon szeretet, és lehet, hogy még most is szeret. Rajongva, feltételek nélkül, önzetlenül. Valódi szeretettel szereted, szeretted.

Nem birtokoljátok, akarjátok megváltoztatni egymást. Napról napra hozzátesztek a másik napi létéhez, egy kis szeretetcsomagot, melyet egész nap magatokkal tudtok vinni. Nem vádaskodtok, nem okoljátok a másikat, és nem féltékenykedtek, nem vagytok türelmetlenek. Engeditek, hogy egymás mellett is szabadon élhessetek. Figyelembe veszitek egymás igényeit, a vágyaitokat, az ötleteiteket, és segítetek, abban, hogy kiteljesedhessetek életetek során egymás mellett.

Te képes vagy így szeretni?

Téged képes szeretni valaki így?

Tudod mit jelent az önzetlen, valódi szerelem, szeretet?

Kegyetlen a világ, mert olykor olyanba szeretünk bele, akibe nem kellett volna. Aztán, ha végig gondoljuk, rájöhetünk arra, hogy Őt csak azért kaptuk életünk egyik szakaszán, hogy valamiben segítsen, valami pluszt hozzánk tegyen, azért, hogy tanuljunk tőle.

Sokan úgy élik le az életüket, hogy csak Valakivel vannak, de közben mást szeretnek, mással szeretnének lenni és reménykednek abban, hogy egyszer egy csoda, egy véletlenül érkező, fordulatos szél újra összefújja azzal a sorssal a sajátját, akit valódi érzésekkel szeret, szeretett. Hisz a sorsban, a csodákban, mert magtól nem meri megtenni az első lépést. Azt a lépést, ami közelebb vinné vágya tárgyához, szerelméhez.

Az életünk rengeteg csodát tartogat.

Higgyünk benne.

Életünk során sokszor hisszük azt, hogy most tényleg szerelmesek vagyunk, aztán hirtelen elkezdjük megunni a másikat, elkezdenek idegesíteni a ’ párunk ’ szokásai, minden olyan megszokottá válik, elkezdünk kiszeretni belőle. Nem teszünk semmit annak érdekében, hogy visszakapjuk a régi érzéseinket. Veszni hagyjuk, ami nem is baj olykor.

Aztán egy nap, amikor majd találkozol a Valaki csodával, aki olyan érzéseket vált ki belőled, amit még eddig soha senki, és Te is belőle… Na akkor..tegyél meg érte mindent, minden nap! Ne hátrálj meg, küzdj érte, szeresd szabadon, tedd boldoggá. Legyél rá nagyon büszke, fejlődj vele együtt. Ne félj az új érzésektől.

Mindenkinek jár a boldogság.

Mindenki életébe eljön a várva várt pillanat.

Addig pedig próbáld meg túlélni a mindennapi merengéseket.

-          Hányan élik ezt túl?

-          Mond csak? !

Képzeld el, nagyon sokan, de felállnak és mennek tovább, és hisznek abban, hogy egyszer feljutnak a hegy tetejére, és körbenézhetnek végre.

 Akkor abban a pillanatban minden megértést nyer. Rájössz, mi miért is történt.

Napjainkban robbannak bennünk a túlnyomás szereplői, melyeket folyamatosan próbálunk az évek során elnyomni, mint egy elszívott cigi csikket. Próbálunk tudomást sem venni róluk.

Nézem az utcán járókelőket.

Megmosolyogtat a látvány, hogy szinte minden lány ugyanúgy néz ki, az oly híres, és elengedhetetlen divat miatt. Nem az egyéniséget, a különlegességet, a különbözőséget követik. Nem akarnak kitűnni a rengeteg lélek közül.

Követik a divatot, sablonná válnak, azt hiszik ez az, ami nagyszerű.

Nincs egyéniségűk, saját ötletük, kreatívitásuk. Stílusuk lehet, hogy van a divat által, de erről is beszélhetnénk órákon keresztül. Arról, hogy mit jelent a stílus, de most ebbe ne folyunk bele.   

Beolvadnak a köznép által, úgy imádott identitások közé.

Kiülök a kedvenc helyemre. A király utca sarkán lévő Starbucks teraszára. Amióta Pestre költöztem négy évvel ezelőtt, ez az a helye, ami ha tudna mesélni, akkor még lehet én is meglepődnék, hogy milyen emberként ismert meg, és milyen vagyok most.

Sok időt töltöttem itt, és töltöm mái napig. Sok gondolatomat osztottam meg, ezzel a hellyel. Szeretek itt lenni. Rengeteg a külföldi, kedvesek a kiszolgálók, és megnyugtat a helynek a stílusa, a színei.

Kortyolom a kedvenc karamellás forró csokim különleges ízvilágát. Nézem, amint suhan a sárga, mindenki által ismert négyes-hatos villamos. Bámészkodok, mosolygok a külvilágon. Sok érdekes, szemöldököt megtáncoltató, léleksimogató, szívet melengető pillanatokat lát ilyenkor az ember.

Hideg van.

Beülök a szokásos helyemre, az ablak mellé.

 Visszatekintek a kezdetekre, amikor legelőször jártam itt. Éppen egy borongós, esős nap volt.  Hosszú napom volt akkor is. Próbáltunk egy színdarabot egész délelőtt, amitől kicsit meglehetősen folyt már az agyam.

Beléptem az ajtón, kikértem a kedvencemet, és leültem az ablak mellett magányosan hevert székre, mely éppen rám várt.

Elővettem a füzetemet, és elkezdtem írni. Közben kortyolgattam egy-egy élvezetet a bögrémből.

Arról írtam, hogy mennyire szeretnék már az a bizonyos Nő lenni, akiről már gyerekkorom óta, úgy álmodok.

Vajon mikor jön el a várva várt pillanat?

 Szeretném végre azt a Nőt látni a tükörben.

Szeretnék a megálmodott Nő bőrében ébredni.

Vajon mikor fog visszanézni rám?

Azóta négy év telt el, és most már lassan, de biztosra mondhatom, hogy hamarosan tényleg az a Nő leszek.

 Biztos vagyok önmagamban, az álmaimban, a megérzéseimben.

Ledöntöm nap, mint nap az általam épített korlátokat, és ha olykor még céltalanságot is érzek az életemben, megpróbálok kijutni kisebb-nagyobb szerencséknek köszönhetően.

Megtalálom a korlátozó hiedelmeket, melyek szeretnének visszafogni, és harcolok ellenük, és mind ezt szeretettel.

Hisz napjaink örvényeiből csak önzetlen, feltétel nélküli szeretettel tudunk kikecmeregni.

Egy bögrényi pillanattal elkalandozok.

Bár itt lennél velem..

Mesélnél, mesélnék, mesélnénk..

Változtál, változtam, változtunk.

Ki vagy Te most? Ki vagyok én most? Kik vagyunk most?

Kikké váltunk?

Boldogok vagyunk így?

Elindulnék.

Szívem dallamának hangjegyein lépkednék,

 halkan,

 mosolyogva,

ülnék le melléd a kanapéra most.

Fejem a válladra hajtanám,

kezemben egy pohár borral

suttognék,

 újra a füledbe

egy halk, csiklandozó, csattanó

sziát.

Minden porcikám más, és más dallamokkal táncolna a közös pillanataink körül.

Elcsendesednék egy borospohárnyi remegésre, és hallgatnám a perceinknek a csilingelő játszmájának zenélését.

Kérnék még egy kortynyi türelmet.

Majd

Mosolyognék

És a közös levegőnkbe

az utolsó kortyot a falra öntve

lehelnék az érkező pillanatba egy búcsút mondó sziát.

A merengések közepette egy nagy zörrenés.

Valaki elejtett egy bögrét.

Szilánkosra tört.

Felnézek.

Kinézek az ablakon.

Mozdulatlanul nézek előre.

Nem hiszek a szememnek.

A szívem kihagy egy dobbanásnyit.

A szívkamrám összehúzódik.

Beleremeg minden porcikám a körülöttem ujjongó pillanatban.

Nézek.

Látok.

Áll.

Ott.

Én pedig ülök, és nem teszek semmit..

Egy hét múlva szülinapom,

újra elfújhatom a kívánsággyertyát

hosszú őszi szünet

otthon leszek

lesz időm végre a Családomra, önmagamra, a Barátaimra

Köszönöm, hogy ma is velem tartottatok.

A csillagaink most is Velünk, veleD vannak!

Mit hoz a jövő? jövőm? jövőD? az olvasóim jövője?

Ez mind a jövőnk dallamainak akkordjai!

Várom szeretettel és őszinte mosollyal!

Addig is legyetek jók és váltsátok a világot. Hisz, aki az                   életben változást akar, annak önmagának is

               változtatnia kell bizonyos élethelyzetekben.

Köszönöm, hogy vagytok!