Kiültem az Eiffel térre a gondolataimmal. Végre egyedül lehetek, és nem szól hozzám senki, és nem kell semmire sem odafigyelnem.

Csak én vagyok és a gondolataim. Randizok az érzéseimmel, és az érzelmeimmel.

Eltűnődtem azon, hogy milyen nagy fordulatot vett az életem az elmúlt 4 hónap során. Érdekes, de ennek a 4 hónapnak rengeteg mindent köszönhetek, attól függetlenül, hogy sok pillanat volt benne, amit nagyon nehezen tudtam megélni, de sikerült, és itt ezen van a hangsúly.

Négy hónappal ezelőtt, amikor egy kedves státusz fogadott a Facebookon, ott akkor sok minden megfogalmazódott bennem. Mosolyogva néztem az adott látványt, majd elkezdtek potyogni a könnyeim, amikor váltottam néhány sort vele.
Eldöntöttem, akkor, ott, abban a percben, amikor néhány sort írtunk egymásnak, hogy meg fogom váltani a világot. Tangoztak tele izgalommal bennem az érzések. Fájdalmat éreztem, ugyanakkor megkönnyebbülést is. A fogadott tény, hogy elveszítettem, és az érzés, ami akkor ott körülölelt élt, megindított bennem valamit. Valamit, amit már régóta szeretettem volna.
Elkezdtem újra élni, a barátaimmal lenni. Hiányzott nagyon, ugyanakkor olyan szabadnak és súlytalannak éreztem magam.

 Nyilván voltak, és még most is vannak nehezebb napok olykor, amikor rám tör, a hiányzik érzés, de tudom, hogy most minden a legjobb úton halad, és módon alakul, és mindenre választ fogok egyszer kapni.

A nagy kérdésekre hidd el, megkapod a választ, ha kinyitod a szívedet- súgták a fülembe.

Ahogyan erre is.

A látvány, amit négy hónappal ezelőtt 23.-án láttam elindította bennem azt, hogy végre, ha nem is kimondva, hanem leírva, de elmondhassam az érzéseimet, amik évről évre bontakozódtak ki bennem, és amiről nem mertem teljes mértékben beszélni. Tudta, hogy szeretem, és azt is, hogy fontos nekem, és ő rá várok, mert feljött ez kettőnk között, de szerintem soha nem hitte, hogy ennyire nagyon. Mindig azt hitte csak játszok vele, és szórakozok, ahogyan én is azt, hogy egy játékszer, egy fogadás, egy pipa vagyok az ő szemében, ami lehet így is volt. De hidd el már rég megbocsájtottam nekeD, hogy ennyire nagyon hülyének néztél. Én annál, azért értékesebb vagyok, mint egy könyv az alsó polcon, akit bármikor levehet az ember, ha nincsen létra a közelben, amivel el tudná érni a felső polcon lévő műveket.  

Teltek a hetek.

Elindítottam a blogomat, amit már sokkal hamarabb el kellett volna. El kezdtem egyre rendszeresebben írni. Az olvasóim száma hétről-hétre nő és nő. Eleinte örültem, ha 100-150en elolvasták a bejegyzéseimet, ami mára több mint 700ra emelkedett bejegyzésenként.
A blogom megszületése nem csak nekem hoz, hozott sok jót, hanem Neki, Nekik is. Higgyétek el fiatalok.

Hisz tudom, hogy ilyen postok olvadása után a Lány, akivel van, biztosan belead a kapcsolatba apait-anyait, így nyugodt szívvel élek, hisz biztosan jó kezekben van a csoDám, és nekem csak ez számít. Minden postom után még kedvesebb lesz, hisz tudja, hogy valahol messze van egy Leányzó, én, aki hatalmas, feltételek nélküli szerelmet érezek az iránt a Srác iránt, akit Ő is szeret.
Így napról-napra még varázslatosabb lesz a kapcsolatuk.
Ők boldogabbak lesznek, még több akadályt át fognak vészelni ez által, ami még szorosabbá fogja fonni a kapcsolatukat.

 A csoDám a blogom, a jövőben napvilágot látó könyvem által híres lesz, ami gyerekkora óta nagy álma.
Emlékszem, amikor mesélt arról, hogy színész vagy valamiféle híresség akart lenni mindig is.
Én erre azt mondtam neki:

   - hogy ne aggódj, az leszel..

Aztán egyszer elárultam neki, hogy könyvet írok róla, rólam, rólunk, de azokról az oldalakról még soha senkinek nem olvastam.

És hogy nekem miért is fogja megérni?!

Azért, mert az elmúlt négy hónap alatt, amióta a Lánnyal együtt van, és amióta a blogomat írom, felnőttem, megismertem, rátaláltam önmagamra. Magasabb szintre emelkedtem lelkileg, spirituálisan, aminek nagyon hálás vagyok. Úgyhogy, ha belegondolunk a blog Mindenkinek csak jót jelent.

Ülök, merengek előre. Nézem, ahogyan a cuki galambok csipekedik fel a földről az emberek által elhagyott parányi morzsákat, ami nekünk semmit jelent, nekik viszont a túlélést. Olykor egy-egy veréb is ideszáll, akik próbálnak győzedelmeskedni a galambok felett, kisebb-nagyobb sikerrel. Nézem, amint a néha-néha előbukkanó szél repdesi a levegőben az őszi, elszáradt faleveleket. Nagy erővel süt a nap, ami égeti a ruhámból előbújó lábrészemet.

Zseniális másodpercek, pillanatok ezek.

Ma úgy keltem, hogy adok esélyt a Valaki Újnak, akiről már előző bejegyzéseim valamelyikében meséltem.
Tovább kell lépnem, hisz sosem tudhatom, hogy amit a csoDám iránt érzek nem e csak egy álom, egy vágy, egy illúzió arról, hogy újra visszatér.
Tovább lépek, mert nagyon szeretem, és nagyon boldog vagyok, hogy egy olyan Lánnyal van, aki mindent megad Neki, és aki mellet nagyon remélem ki fog teljese’dni, és valóban boldog most és később is.  

Lehet ennyi volt nekünk a közös feladatunk!? a közös percünk? lehet soha többé nem fogom látni?

Lehet!

Minden lehetséges, de az is előfordulhat, hogy ma, holnap, holnapután, egy hét, egy hónap, egy év múlva ismét szembe jön velem az utcán, úgy, mint ahogyan eddig is.

De az is lehet, hogy ennyi volt megírva. Általa megtaláltam az életfeladatomat: az írást, aminek a kezdeteiről egy régebbi bejegyzésben már meséltem.

Ahhoz, hogy remekmű szülessen a könyvemből, ezt kell most átélnem, megélnem. A hiánya által lesz valódi, fordulatos, izgalmas, sikeres. Hisz minden nagyíró, aki említésre méltó, és akik a platói szerelmükről írtak, mindegyik egy fantasztikus, mesteri remekművet írt.

Lehet nálunk is ennyi van megírva?!

Hát legyen. Szívből elfogadom.

Neki is jót hoz az életébe, mert ez által, tényleg egymásra talál, a két lelek, a Lány és a csoDám formájában.

Egyet tudok, hogy én említésre méltó leszek, és sikeres és Ő is, az írásaim által, és a könyvem után.

Hamarosan a könyvemről is fogok írni, melynek az Édes könyv címet fogom adni.

Ülök némán, ezeket a sorokat írva, melyek önzetlenül, szívből sodródnak belőlem. Betűket formálva, majd mondatokat generálna.
Ma eléggé összeborulva ébredtem, mert érdekes álmom volt megint, de beszéltem Apával, aki teljes mértékben megnyugtatott.
Ő nagyon hisz bennem, talán egész életemben, csak Ő. Tulajdonképpen teljesen mindegy, mert én hiszek magamban és más nem számít.

Szeretnék köszönetet mon’dani mindenkinek, akik biztatnak, és akik nap, mint nap támogatnak, írnak, velem vannak. Nagyon jólesik a rengeteg levél, amit tőletek kapok, és a sok szép szó, amit Anyával üzentek nekem. Jó érzés, amikor meséli Anya, hogy beszélnek rólam a városban, bármerre is megy. Jó érzés, amikor rám írtok, hogy minden bejegyzésemben van valami, amivel segítek nektek, amivel éppen abban a pillanatban tudott azonosulni.

Hálás köszönet az Angyalkámnak, akiről az elmúlt napokban meséltem Nektek. A Kedves Hölgyről, akire mindig szeretettel gondolok, és minden nap eszembe jut, amit nem olyan régen írt, amivel az Ő gyermekeit is szokta bíztatni. Remélem lesz még alkalmam megölelni, ezért a rengeteg jóért. Szívből köszönöm!

Köszönöm a rengeteg jót és szeretetet!

Sajnálom, hogy ezeket a sikereket nem oszthatom meg vele(D), és nem mesélhetek róla neke(D).

Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő dallamainak az akkordjai? !

Nem láthatom imádnivaló mosolyát, amivel rám szokott nézni. De tudom, hogy valahol, még ha messze is van tőlem, és a csend ül közöttünk, de drukkol nekem, és mosolyogva olvas minden bejegyzést. Hisz a világban nem mindenki olvashat magáról.

U.i.:  Nagyon vigyázz most magadra, a mostani körülmények miatt. Váltsd továbbra is a világot és mutasd meg nekik, hogy még mindig vannak kiemelkedő r’end’őrök. Hisz, ha még Te nem is tudod, de biztos lehetsz abban, hogy más vagy, mint a többi és nagy feladatod van, ezzel kapcsolatban. Tudod, hogy szoktam monDani, egy igazi batDan vagy. Hajrá! Így tovább! Hamarosan szülinapod!

Hamarosan érkezek a valami újjal!

Az esküvőről, és az azzal kapcsolatos érzésekről.

A találkozásokról.

 A könyvemről.

A közelgő interjúról, melyben a blogomról, és a bloghősömről fogok Nektek mesélni.

A gyakorlati helyemről.

A nagyszüleimről, akik már 58éve vannak együtt.

A Valaki Újról, akinek adtam egy esélyt.

A kastélyról, ahol a napokban jártam, és az ott megélt pillanatainkról, és arról, hogy milyen kezdeményezéseket lehetne ott tavasztól megindítani.

Az utazásról, ami a suli végén vár rám.

A fotózásról, és új projektről, mely a jövőhéten lesz majd.

A mosolyogva fogadsz esti beszélgetésekről, melyet egy Pesti kvzóban fogunk megélni azokkal, akik eljönnek.

ÉS a vágyamról, hogy minél többet tudjak segíteni a beteg gyerekeken, akiknek nem adatik meg a hosszú élet.

Köszönöm, hogy ma is velem tartottatok.

A csillagaink most is Velünk vannak!

Mit hoz a jövő? jövőm? jövőD? az olvasóim jövője?

Ez mind a jövő dallamainak akkordjai!

Várom szeretettel és őszinte mosollyal!

Addig is legyetek jók és váltsátok a világot. Hisz, aki az életben változást akar, annak önmagának is változtatnia kell bizonyos élethelyzetekben.

Köszönöm, hogy vagytok!