Emlékeszem arra az életszakaszomra, amikor még óvodás voltam. Hetekig készültünk versekkel, táncokkal, hogy amikor eljön a várva várt Anyák napja, akkor minden olyan emlékidézővé váljon.

Gyermekszívvel álltunk, és izgatott mosollyal néztünk egymásra, hogy vajon minden olyan jól fog-e sikerülni, mint a próbákon.  Boldogan dalolásztuk el a verseinket az Anyukáknak. – Természetesen mindig könnyes szemek fogadtak bennünket.  

Akkoriban még nem értettem, miért sírnak az Anyukák egy ilyen csodás óvodai eseményen, ami csak nekik szól. Azóta már rájöttem, hogy amikor boldogok vagyunk, akkor örömkönnyek táncolnak le a halántékunkon.

Csokornyakkendős fiúcskák, szoknyás leányzók csintalan mosollyal a szájuk sarkán.

 Önfeledt megkönnyebbülés vette kezdetét, amint lement a produkció. - Mosolygott minden porcikánk, fellélegeztünk, megcsináltuk.

Szabadon rohantunk az Anyukánkhoz kezünkben valami különleges kedvességgel, amit mi magunk csináltunk az ovo nénik közreműködésével.

Imádtam a pillanatot, amikor odarohantam az Anyukámhoz, hogy odaadjam az ajándékát. Nézett rám, valóban boldogság dobbant szívében. Minden alkalommal láttam a szemeiben, hogy mennyire büszke most is rám, bár ez a csillogó szempár mái napig fogad, ha hazamegyek hozzá. A szempár, amiért bármit odaadnék, csak hogy örökké láthassam, és még annál is tovább.  

Szerettem, szeretem a kapcsolatunkat. Igaz voltak kisebb összetűzéseink, de úgy gondolom, hogy nagyon szerencsések vagyunk. Hány fiatal, hány Anya panaszkodik egymásra nap, mint nap; arra, hogy nem bírják egymást elviselni; arra, hogy mennyire gyűlölik egymást a szó szoros értelmében.

Én soha nem éreztem, mondtam ilyet. Én mindig végtelenül szerettelek és ez a szeretet mára még erősebb, hisz felnőttem, és rájöttem mennyire csodás érzés a feltétel nélküli anya-gyermek-szeretet.

Emlékszem hány őrült ötletem volt, amiben gondolkodás nélkül partner voltál. Tudod, hogy van ez, az ember élete végén mindig azokat az őrültségeket sajnálja a legjobban, melyeket nem követett el élete során.

 Emlékszem hány éjszaka hívtalak fel, hogy nem bírok aludni, annyira hiányzik a csoDám – és Te mindig velem voltál és biztattál. Emlékszem azokra a pillanatokra, amikor kocsikázunk, s üvölt a zene, mi pedig rázzuk önfeledten a fejünket rá, miközben a mellettünk lévő autós abszolút nem normálisnak tart – pedig mi csak szabadon élvezzük egymás társaságát, hisz nálunk ez már rituálévá vált.

Emlékszem, hányszor t/ettük boldoggá magunkat egymás társaságában. Emlékszem azokra az éjszakákra, amikor előkerül a dugi csoki filmnézés közben. Emlékszem, amikor a válladra hajtom a fejem, és csak fogjuk egymás kezét a csendben. Emlékszem, amikor a könnyünk kicsordult a nevetéstől. Emlékszem, amikor főzök és Te folyton azon nevetsz, hogy milyen temperamentumossággal kavarok, keverek mindent. Emlékszem, amikor a konyhapulton ülve mesélek Neked. Emlékszem, amikor a pipacsok között sétáltunk és elmeséltél egy titkot. Emlékszem, milyen erős és rendíthetetlen voltál, amikor egyedül maradtál négy gyerekkel.

Szeretem, amikor melletted alszok, s reggel kinyitom a szemem, majd megpillantalak – tudod, ilyenkor mindig megnyugszik a szívem. Szeretem látni azt a mosolyodat, amikor kávét viszek Neked reggel az ágyba.

Szeretem, amikor minden reggel felhívlak- vagy Te hívsz fel- és meghallom a hangodat! – Hatalmas erőt ad.  

Tudom, erős személyiség vagyok; és azt is, hogy heves érzelmek tombolnak bennem, olykor viharokkal karöltve. Tudom, baromira nehéz megérteni engem. – Talán egy egész élet is kevés lenne hozzá.

Végtelenül kitartok az elképzeléseim mellett, emiatt van, hogy felemelem a hangom – de utána csak mosolygunk egymásra.  Azt is tudom, hogy tántoríthatatlan céltudatosságom olykor már eszméletlenül kiakasztó. De hát tudod, ha valamit a fejembe veszek, azt meg is csinálom.

 Minden ember életében létezik egy Hölgy, aki egészen más szerepet tölt be a mindennapjainak forgatagában. Egyesek észreveszik azt a csodás érzést, ami egy gyermek és anya között létrejöhet, még mások inkább tudomást sem vesznek róla. – Talán félnek szeretni? ! Talán a múltban tettek olyat, amit nem lehet elfeledni? ! Mindenkinek jár egy második esély; az anyai szeretetnek meg végkép.

Ezek a hölgyek, a mindennapi Hőseink. Szeretnek, óvnak, támogatnak, harcolnak a boldogságunkért, és feláldoznak mindent annak érdekében, hogy nekünk mosolyt csaljanak az arcunkra.   

Mellettünk állnak jóban és rosszban is. A legerősebb indulataink kitörésénél is próbálnak erősnek maradni vagy legalábbis annak tűnni. Rendíthetetlenül hisznek bennünk, és reménykednek abban, hogy egy nap a gyermekük, a világon a legboldogabb lesz.

Mellettünk állnak, amikor mi bánatosak vagyunk, vagy ha éppen lázadunk a világ ellen.

Mindenki életében jelentős szerepet tölt be egy Hölgy, akinek az életét köszönheti. Egy Hölgy, aki elég merész ahhoz, hogy hátrahagyva addigi életét, gyermeket vállaljon.  Ez a Hölgy, az Édesanyucikánk.

Vajon mi alapján döntik el odafent, hogy ki lesz a mi Édesanyánk?

Vajon milyen sorsbeli szerepe van annak, hogy én éppen ebbe a Családba születtem?

Létezik előző élet? Létezik a karma? Te hiszel a sorsban; abban, hogy minden okkal történik?

 Létezik egy hivatás, ami a világon a legnehezebb és ahol nem mondhatunk fel azzal a címszóval, hogy másra van szükségem, szeretnék új munkahelyet. – Ez az Anyaság.

Képtelenség megtanulni, hogy hogyan legyünk jó Anyák; hisz minden gyermeknek másra van szüksége; mindenki egy külön egyéniség. Még az egyik imádja, ha ölelgetjük, addig a másikat valamilyen oknál fogva taszítja ez az érzelmes gesztus.  

Akármennyi könyvet elolvashatunk, de végül mindannyian rádöbbenünk, hogy saját magunknak kell rájönnünk arra, hogy a mi gyermekünknek mit jelent a jó Anya. Egy biztos, hogy a szeretet és a hit teszi teljessé az anyai hivatást; meg persze az évek és a rutin.

Nem létezik egyetlenegy könyv vagy YouTube videó sem a világon, ami megsúgná az Anyáknak, hogy éppen a gyermekünknek mire van szüksége. Ez a hivatás annál sokkal összetettebb. Hisz az Anyaságot tanítani nem lehet.

 Hisz mindennapi hősnek lenni Anyaként, borzalmasan nehéz. Erre csak akkor jövünk rá valójában, amikor mi magunk is azzá válunk. Hatalmas feladat Anyának lenni. Még annál is nehezebb jó Anyának lenni. Ha szeretet adunk, pénzre van szüksége. Ha pénzt adunk, akkor pedig szeretetre, törődésre lesz szüksége. Fontos, hogy Anyaként megtaláljuk az arany középutat, de ennél is fontosabb, hogy egy Anya ott legyen a gyermeke mellett mindig a szeretetének a társaságában.

Az Anyák egy egész életen át próbálnak megtenni-, megadni nekünk, gyerekeknek mindent. Azt hiszem, hogy hihetetlenül nehéz Anyának lenni. Hiába tesznek meg értünk mindent, mindig másra van szükségünk. Éppen ezért, sokszor a gyerekben tüske keletkezik. Pedig egy Anya a gyermekéért él.

Egy egész életen át hálás leszek, hogy Te vagy az Anyukám!

Tiszta szívből szeretlek most, mindig, örökké..s még annál is tovább!

Végtelen szeretettel szeretlek!

Ölelés,

A te egyetlen Napos Vidámságod