2017. december 03. írta: NaposviDámság

Egy hátizsáknyi kalandvágy - Milánó

Emlékszem, amikor feküdtünk egymás mellett, és suttogtad a közös levegőnkbe, hogy soha ne adjam fel. Akkoriban még úgy éreztem, hogy nem vagyok elég jó, hogy valóra váltsam az álmaimat. Tartottam attól, hogy mi lesz, ha az álmaim félúton meghátrálnak, és remegve megálljt parancsolnak, mert nincs közös jövőm a terveimmel. Sokszor éreztem, hogy feladom, és inkább hátat fordítok nekik, és menekülve elfutok, csak hogy ne kelljen találkoznom velük, de végül mindig visszafordultam, és adtam az álmaimnak egy újabb esélyt. – életem egyik legjobb döntése közé tartozik minden újabb neki futásom.

Olykor eltűnődtem azon, hogy mi lesz akkor, ha nekik lesz igazuk. Azoknak, akik le szerettek volna téríteni az utamról. A mai világ arról szól, hogy ha nekem nem jó, akkor a másiknak se legyen az. Mára már rájöttem, hogy az ilyen típusú emberek akarták körülöttem is, hogy adjam fel. Már tudom, hogy többet fogok elérni az életben, mint azt valaha remélhettem volna.

Mindig vannak olyan emberek, és mindig lesznek is, akikben van valami különleges, valami egyedi, ami meggyógyítja az összetört világot. Talán még nem késő, hogy megmentsük a d a r a b o k r a h u l l ó társadalmat, ami jelenleg körülvesz bennünket. Ragasszuk össze a világot. Megérdemel egy második esélyt.

Az életben az egyik legfontosabb, hogy szabadon engedjük a lelkünket, az elménket, és merjünk önmagunkkal randizni bárhol a világon. Egy életünk van, hogy felfedezzük a világot-, önmagunkat. Ne vesztegessük el felesleges pillanatokra. Éljünk szívből. Utazzunk. Élvezzük az élet alkotta örömöket, az időt, ami minden reggel értünk indul újra. Merjük felvállalni az érzéseinket. Merjük kimondani, amit gondolunk, ahelyett, hogy folyton csak körülírjuk a gondolatainkat. Háttérbe szorítva a valóságot. Megfelelve a környezetünknek. Merjünk önmagunk lenni.

Mert ha egyszer a fények kihullnak,

akkor már a lélekképek is elhalnak .

Csak árnyékok maradnak,

melyek szívművészként sorakoznak.

Amit a szívedbe rejtesz fesd fel az égre kérlek,

hisz a legszebb emlék a szeretlek.

Két héttel ezelőtt volt szerencsém Milánó rejtélyes utcáinak macskakövesein sétálni

-Visszaemlékszem-

Ülök a milánói dóm előtt. Kíváncsi vagyok milyen érzelmeket fog kiváltani belőlem Milánó pillanatai. Meghódít, elbűvöl öt nap alatt? Vagy csak egy lesz a sok közül, ezt előre nem tudhatom. Számolgatom a lépcsőfokokat. Fantasztikus élményt nyújt a látvány. Igazi mestermű. Éljen a gótika. Galambok szállnak körülöttem. Hihetetlen, hogy mennyire szelídek. Eltűnődöm az életükön. Hatalmas formák. Odautaznak, ahová szeretnének, akkor, amikor kedvük támad utazgatni, és mindezt ingyen. Emellett odaszállnak, ami éppen megtetszik nekik. Olyan perspektívából vehetik szemügyre a világot, amiről mi emberek titokban csak álmodozunk. Bár madár lehetnék. Ejtőernyőzve dalolásznék, cikázva a levegőben, amint éppen elkap egy-egy széllöket.Minden olyan nyugodt. ’Énidőt’ töltök, miközben a barátnőm elment vásárolni.

Magyarország arról híres, hogy szinte minden lány; nő ugyanúgy néz ki. Mindenki a magazinok, Inditex vállalat által diktált trendeket követi, (Zara, Bershka, Pull and Bear, Stradivarius,és még sorolhatnám, mely márkák tartoznak ide) így amikor végig megy az ember az utcán, sablon lányokkal találja szembe magát. Fittyet hányva arra, hogy jól áll-e neki az a ruhadarab, vagy sem. A lényeg, hogy követi a divatot.

Milánóban a Hölgyek a stílust veszik előtérbe. Elbűvöl ez a gondolkodásmód, ahogyan játszanak a színekkel, és a karakterükhöz legideálisabban passzoló stílusjegyekkel. Abszolút kitűnnek a tömegből. Én személy szerint utálom a divatot, és gyűlölök vásárolni. Távol áll tőlem az órákon át készülök szindróma, és nem tudom mit vegyek fel kaotikus helyzet. Egy kis szemfesték, a szokásos rúzs, a hangulatomhoz illő ruhadarab, és kész is vagyok, ennyi elég is volt a tükör előtti pillanatokból. Ettől függetlenül divattervezést tanultam, és úton is vannak a terveimből kreált ruhadarabok, amik hamarosan napvilágot fognak látni, de én jobb szeretnék stílust alkotni. (norDan)

Mennyei pillanatok vesznek körül a reggeli feketémmel. Nem szeretem a kávét, de most adok neki egy esélyt.

Szemlélem a körülöttem táncoló világot. Napsütés Milánó szívében, olyan ’mostjó’ érzés társaságában. Elsétál előttem egy Úr. Húzva maga mellett egy rollert. Rajta az egész életével. Látszik az arcán, hogy kemény percek állnak mögötte, mégis mosoly ül a szája sarkán. – megmosolyogtat. Mellém ül. Megkínálom csokival. Csillogó szempárral élvezi minden egyes falatnyi élményét.

Tetszik, hogy különböző történelmi korszakok vesznek szerepet az épületek teljes összehatásában. Gyönyörűek az irányzatok, a támpillérek, az oszlopos megoldásai az épületeknek. Hatalmas árkádok, melyek alatt öröm átsétálni. Az épületek tetején élő virágoskertek. Megmosolyogtat az olasz nyelv temperamentumos dallamossága. Imádom a zsalugáteres ablakokat. Fehér lámpaburák mindenhol, amint éppen illeszkednek lefelé lógva a lámpaoszlopok kitüremkedésein, apró sárga virágokkal körülvéve. Prémes kabátok, szőrmék, napszemüvegek temérdeknyi mennyiségben, ami őrületes perceit éli a Hölgyek életében. Tudnak; szeretnek élni az olaszok.

Mindig is lenyűgözött a temperamentumos mentalitásuk, és a rendíthetetlen stílusuk, amivel hódítanak az utcákon. Megmosolyogtat, hogy a magasabb évszámmal élő Hölgyek is mennyire tudják, hogy a stílus kortól független. Korukat meghazudtolva lépkednek a macskakövesen, karakterükhöz passzoló rúzzsal a szájukon.

Kattogó fényképezőgépek. Selfie botok. Nevetések. Őrült pillanatok, amiket még élek nem feledek. Kopogó magassarkúk, ahogyan a nők lábai földet érnek. Hol íves ablakok, hol szögletesek. Elvarázsol a körülöttem élő világ, ahogyan játszik az élet a színeivel. Mosolygó afrikai árusok jobbról-balról is. Élvezem a nap melegének élményét. Előttem sétáló árnyékok, bennem élő gondolatok.

Imádom szemügyre venni a világot. Fapofával sétáló járókelők, akik mosoly üzemmódra váltanak, amint készül egy közös kép. Nem kétség kirakat az egész világ.

Épület részeket rajzolgató; skiccelő fiatal leányzó. Őrült biciklilovasok száguldanak át a téren, vállukon egy régi magnóval, valódi hippimozgalmat elevenít fel.

Állok a dóm-tér közepén. Körülöttem táncol a jelen, és milliónyi gondolatom. Metallicát játszik egy fiatal pár. - Libabőrös vagyok.

Visszaemlékezve erre az öt napra.Egy biztos, úgy ahogyan minden városban, országban itt is szembejött velem egy-egy puzzle-darab, és egy fűben bujkáló négylevelű. Biztosra tudom, hogy ott voltam, ahol éppen meg volt írva számomra. Hisz tudjátok jól, hogy kirakóként tekintek az életemre, aminek alkotórészeit begyűjtöm a világot járva. Újabb felismerések; felfedezések értek. Ilyenkor mindig rájövök, hogy utazásra születtem.

Miután bejártuk Milánót tovább kalandoztunk Bergamoba, majd Comoba, ahol felejthetetlen pillanatokat éltünk át. Hamarosan arról is tartok majd élménybeszámolót.