„ Ha lefeküdnék ide
És csak feküdnék itt
Nem akarnál mellém feküdni?
És csak megfeledkezni a világról?

Nem is tudom
Hogy mondhatnám el
Amit érzek

Az a három szótag
Amit annyiszor mondanak
Nem fejezi ki eléggé ezt

Felejtsd el amit eddig mondtak nekünk
Mielőtt még megöregszünk
Mutasd meg a kertet,
ahol kivirágzik az élet ”

23:54

Ülök Nyunyival a konyhában. Ő egy igazi kis Tündér az életemben, aki rengeteg örömet, de ugyanakkor igazság szerint sok bosszúságot is okoz, hisz sok mindent meg kell még tanulni, hisz még nagyon fiatal (nem igazán akarja megszokni a szobatisztaságot, és a nem rághatod szét Nóri könyveit, és táskáit, de a székét sem elveket) Majszolom a szokásos marlenkámat, dúdolok, jól érzem magam. 

Annyira várlak már 2017.

Leírhatatlanul, kimondhatatlanul, megmagyarázhatatlanul.

Belül érzek valami szokatlant, valami újat, ami még nem kerített eddigi életem során a hatalmába, de most igen. Forralok egy bögre vizet. Elkészült. Kiöntöm egy hatalmas bögrébe, és lökök bele egy erdei gyümölcsös teafiltert. Imádom, majd azzal a lendülettel beszállok egy kád forró víz habjainak rejtelmei közé. Szól a dalom. Annyira felemelő érzés, ha a jövőmre gondolok.

Ha olvasod rendszeres a blog-bejegyzéseimet, akkor mára már tudod, hogy mennyi fájdalmas tragédia képkockái állnak mögöttem, de mindent túléltem, és most, erősebb vagyok, mint eddig valaha, és szeretném inspirálni a körülöttem táncoló közönséget újabb dallamokra. Kezdj bele minden nap egy új táncba. Hidd el, megéri. Hisz egyszer eljön a Te időd, amikor a saját dallamodra fogsz, dallamotokra fogtok táncolni.

Ülök a kádban. Kortyolom a teámat. Eltűnődöm a habok között. Mostanság elkap olykor egy-egy hullám, de rendíthetetlenül küzdök a fent maradásért. Próbálok minden egyes alkalommal, ébren a víz felszíne fölött maradni, és lélegezni nagyokat- hatásszünet - majd ismét látom a messziből érkező hullámok tombolását. Nagy levegő, és az érkező gondolatokkal együtt valóban lebukok a víz alá. Szeretem hallgatni, amint a csapból érkező víz, zuhatag-, vízesésként érkezik a kádba. A pillanat, amikor nem hallod a külvilágod zajait. Kinyitom a szemem. Látom, ahogyan felkavarja oda lent a mélyben lévő életet az érkező csapvíz. Lenyűgöző. Egy pillanatra lebénul mindenem. 186 másodperce vagyok a víz alatt.

Lehunyom a szemem és elkalandozok.

Szembe mersz szállni a saját félelmeiddel?

Megmered tenni az első lépést bármiről is legyen szó?

Sokszor eltűnődöm a feltétel nélküli szereteten, hogy tulajdonképpen mit is jelent és miért is olyan fontos, hogy mindenki iránt így érezzünk, és ez alól nem kivétel a szerelem sem. Ugyanis a világon a legszebb érzés, amit érezhetünk, bár harcba száll ugyan az anyaság érzetével, de a Szerelem az. A feltétel nélküli szeretet, szerelem a legigazabb. Amikor elfelejtjük az elvárásokat, a kényszerítéseket, a félelmeket, a bizalmatlanságokat, a megszorításokat, a korlátozásokat, a határokat, a fenntartásokat.  Nincsenek, ha most.., nincsenek de szócskák, és betartások, mert valamit nem úgy csinált, ahogyan Te szeretted volna.. Elhiszed, ha ezeket a röghöz kötött identitásokat elengeded, akkor a kapcsolatod a pároddal, a világgal, önmagaddal szemben megváltozik egy röpke pillanat során? !

Sokszor az ember felteszi magában a kérdést, vajon ha elengedem, akkor megkapom? !

Én úgy gondolom, hogy nem azért kell elengednünk Bárkit, Bármit, mert a mondás erre építkezik, hanem mert szeretjük, és ezáltal, boldogságot kívánunk Neki, amit egyáltalán nem biztos, hogy Velünk kell, hogy megéljen. Szörnyű tett, ha magunkhoz akarunk valakit kötni, akár egy házassággal vagy egy gyermekkel. Ez nem megoldás. Ettől nem fog szerelembe esni, csak egy váratlanul érkező kényszer megoldás rabja lesz.

Valahol a távolban él egy csoDa, akit feltételek nélkül szeretek. A hetek során kisebb-nagyobb hullámok értek a bekövetkező hiánya miatt, de szerencsére a fájdalom erőssége napról napra enyhül. Sokszor megkérdezik, hogy tudok valakit ilyen önzetlenül szeretni. Mindig azt szoktam mondani, azért mert valóDi szerelmet érzek iránta, és nem csak divatos kéjvágyat. Azt szeretném, hogy mindketten egyaránt szabadok és boldogok legyünk életünk során akár együtt leszünk, akár egymástól nagyon távol, más kezét fogva. Szeretem, és azt kívánom nek’i ’eD’, hogy mindig legyél boldog és szabad, bármerre is jársz.

Meg vagyok győződve afelől, hogy életünk során fogunk még találkozni, hisz még nem búcsúztunk el egymástól, és még milliónyi betűnek össze kell állni egy dallamos párbeszéd közepette. Azt is tudom, hogy még nincs itt az idő.. Nem szeretnék vele találkozni, hisz csak összezavarodnánk mindketten. Igazság szerint nem tudnék a helyzettel mit kezdeni. Állna előttem, egy váratlak találkozás közepette, mosolyogva néznénk egymásra, megállna a lélegzetem, és hogy őszinte legyek azzal a lendülettel továbblépnék, és pislogásmentesen fújnék hátrafelé neki egy sziát. Egyet tudok, amint elérkezik az idő, amikor találkoznunk kell ismét, akkor mindketten ott leszünk egy időben, egy helyen, addig meg táncolunk a jövő dallamai felé kéz a kézben, DE mással. Állítólag mindenkinek létezik élete során egyetlenegy ikerlángja, nincs belőle több. Egy párját nem ritkító személy, akitől élete során a legtöbbet tanulja. Nekem Ő az. Rengeteg szépre megtanított, ráébresztett, ugyanakkor a legerősebb fájdalmakat, csalódásokat, érzelmeket váltotta ki belőlem az évek során, ami miatt most úgy érzem, hogy jobb, ha nem látjuk egymást. Nem biztos, hogy menne az őszinte mosoly. Nem haragszok rá, hisz szeretem, de ugyanakkor szilánkosra tört az évek során a játszmák alatt, így most jobb, ha nem látom. 

Sokszor úgy érzem, minden lépésem által még messzebb kerülök az ikerlángomtól. Távolodok, olykor illúzióként élem meg azt a hitet, amit Vele kapcsolatban megélek. Ismerem az ikerlángomat. Annyira hiszek benne, hogy ez az érzés valódi, de mi van akkor, ha egy kegyetlen, hamis érzelemvilá? !

Vajon, ha mindketten közeledünk önmagunkhoz, akkor azzal a lendülettel egymáshoz is közeledünk, vagy éppen fordítva van? !

Vajon párhuzamosan vagy merőlegesen futnak az útjaink? !

Vajon egy bizonyos ponton összeér a két út, vagy soha többé nem fogjuk egymást viszont látni és megölelni? !

Vajon, ha találkozik mégis csak a két út, akkor össze fog fonódni vagy erre soha nem lesz lehetőségünk? !

Én hiszek a csoDákban, ami köztünk él, és velünk történik nap, mint nap.

Érezlek

Ide lent a víz alatt milliónyi gondolatszál futkorászik elmém peremén, kergetve egymást, olykor bizonytalanul.

Nagyon távol van most Tőlem, mégis minden porcikámban érzem szíve dobbanását, erei megfeszülését, lelkének mélységét. Járja az útját, olykor elveszve Ő is, én pedig drukkolok neki a távolból, hogy minden vágya teljesüljön, valóra váljon egyszer, talán nem is olyan sokká. Tudom, hogy nem kell Őt kontrollálni, irányítani, vezetni, hisz követi Ő magától is a szíve vágyát. Sok mindent kell most megélnie, és én a távolból üzenek neki, hogy Vele vagyok, még akkor is, ha most úgy alakult, hogy nem beszélhetünk. Kívánom, hogy legyen nagyon bátor minden egyes nap. Érzem a messziből minden érzését. Elég egy kép, egy távoli hang vagy gondolat, a szemei tükrének suttogása. Nem beszélünk, mégis érzem legbelül, hogy mikre gondol, és miket él meg, amiket még lehet, saját magadnak se vall be igazság szerint.

Tudom. Érzem. Mindig minden mozdulatát ismertem. Tudtam, hogy mire mi lesz a reakciója, és azt is tudtam, hogy milyen mimikával fog reagálni az adott szituációkra, ismertem a hanglejtéseit, azt hogy mikor melyiket használja. Ültem, feküdtem, sétáltam mellette és közben megismertem, kiismertem, csendben, némán.

Minden nap érzem. Nagyon távol járunk most egymástól, mégis közelebb érezem magamhoz most, mint akkor, amikor összesimultunk.

Tudom, hogy mindketten megyünk egyenesen előre az álmaink, a vágyaink felé, és az utunk találkozni fog.

A kérdés már csak az, hogy megmerünk e majd állni vagy egy utolsó, mindent lezáró viszláttal búcsúzunk egymás életéből, örökre.

Megsimogatnálak. Megsimogatlak. Nem merem megtenni. Elengedjelek? Megálljak?  Lépek egyet. Lépsz egyet. Lépünk kettőt.

Vajon a következő lépésünk hangjegyei előre vagy hátra fognak szólni?

Ez a jövőnk táncánal rejtelmes dallamának muzsikája.

Következő pillanatban…

Kinyitom a szemem és gondolkodás nélkül felülök. Egy hirtelen remegés tör rám. Percek óta a víz alatt merengtem, magamról nem tudva. Zihálok folyamatosan. Nagy levegőket veszek. Beletúrok a hajamba. Szemeim kipirosodtak. Ujjaim végei kiáztak.

Mi volt ez a pillanat?

Megérkeztem.

Átéltem ismét egy gondolatnyi pillanat érzelmeinek képkockáit.

Majd….

Mosolyogva tekerem el a kád szélén a dugót és mászok ki a kádból, hisz vár a ceruza, a filc, a radír, hogy ma éjszaka is alkossak valami újat. Alkotok, 2-3 órát alszok, 7kor kelek, megyek dogozni, este hazajövök, és újabb kalandos írásokba, alkotásokba vettem bele magam.

Hamarosan újabb bejegyzéssel érkezek.

Addig mit hoz a jövőm? a jövőnk? az olvasóim jövője?

a jövőD?

Ez mind a jövőnk dallamos akkordjainak rejtelmei.

Köszönöm, hogy ma is velem voltatok.

A csillagaink mindig Velünk vannak!

és veleD is!