Eső kopogtat az ablakon.

Ülök a párkányon, lógatom a lábam.

-        Jó reggelt! – suttogta mosollyal az arcán.

-        Jó reggelt!

Mellém ül. Magához húz.

Egyre jobban esik odakint.

Alig bírja a csatorna nyelni a zuhatagként ömlő esőt.

Egymásra hajtjuk a fejünket. Neki dőlünk az ablakkeretnek.

Hatalmas erővel csapódnak le a cseppek az égből.

Szeretem, ha esik.

Szeretek ilyenkor itthon lenni, és az ablakból nézni, a reggeli kakaómat kortyolva közben.

Mindig az jut eszembe, hogy a sok szutyok kimosásra kerül ekkor, ami körülvesz bennünket napjainkban.

Bámuljuk az esőcseppeket, melyek egyre hevesebben táncolnak körülöttünk.

Fogjuk egymás kezét.

Beszélgetünk.

Fantasztikus dallamossággal, stílussal vágódnak az ablaknak a vízcseppek, majd fokozatosan, olykor meg-megállva gurulnak le az üvegről a párkányra, majd egy hirtelen pillantás rezgésével eltűnnek.

Hűvös van odakint, libabőrösek vagyunk, párásodik az ablak üvege.

Rajzolt rá egy érzelmet. Egy szívet. Majd rám nézett és megpuszilt.

Nézek rá.

Nagyon kedves.

Látom az arcában a félelmet nap, mint nap.

Mindig mindent megbeszélünk. Tisztában van az érzelmeimmel, és tudja, hogy mi kavarodik most bennem.

Türelmes.

Cikáznak a gondolatok az elmém peremén, olykor helyüket sem találják, közben pedig virágzik szó szerint ez a különleges érzés, ami most bennem él.

Össze vagyok zavarodva. Nem csodálkozom. Felgyorsultak az események az utóbbi időszakban.

Egy dal ütemét játssza most a szívverésem, olykor szabálytalanul kihagy egy-egy sornyit.

Nézem az ablakra felrajzolt szívet. Veszek egy mély levegőt, majd a leheletemtől elhalványodik.

Bekapcsolta a rádiót. Reggeli hírek. Átkapcsol.

Egy szívmelengető történetről mesél egy Úr.

Életében egyetlenegyszer volt szerelmes. Egész életét végig követék a félelmei, de akkor először és talán utoljára megmerte tenni azt, amit valójában a szíve diktált. Szeretett egy lányt hosszú éveken keresztül, de mindketten féltek egymástól. Féltek az érzéstől, amit egymás iránt éreztek, ha együtt voltak. Féltek attól, hogy ha összejönnek, akkor valami mégis el fogja, majd őket választani életük során, amit egyikőjük se tudott volna túlélni. Így inkább úgy döntöttek, hogy a távolból szeretik egymást.

Teltek a hónapok.

 Mindkettőjüknek volt az életében egy pár, akivel megéltek közös pillanatokat. Jól érezték magukat, de mindkettőjüknek hiányzott a másik kedvessége, jelenléte, törődése, hangja, érintése. Sem az Úr, sem a Hölgy nem tette meg az első lépést.

Féltek.

Aztán egyik nap a sors közbelépett, és helyettük megtette az első lépést.

A lány felhívta az akkoriban még fiatal srácot, és elmondta neki, hogy mennyire szereti, és érte bármit megtenne, és ne haragudjon, hogy ezzel eddig várt. A beszélgetésből kiderült, hogy a srác, aki a 30-as éveiben járt, megkérte a barátnője kezét. A srác elmesélte a lánynak, hogy már évek óta ezt a pillanatot várja, hogy felhívja, és hallja a hangját újra. Elmesélte neki, hogy amióta meglátta, azóta a világaként tekint rá, és számára Ő az igazi Nő, de félt tőle mindig. Bocsánatot kért tőle, amiért egy másik lányt fog elvenni a félelmei miatt. Megbeszéltek egy találkozót. Újra egymásra találtak. Felébredt mindkettőjükben a már oly régóta dalolászó érzés, amit egymás iránt éreztek, és amit az évek során szerettek volna elnyomni. Mindkettőjükben tombolt a vágy. Szerettek volna végre együtt maradni, és mindent hátra hagyni, és a jövő dallamaival, kéz a kézben tovább táncolni, de a beszélgetés vége mégis az lett, hogy két ellentétes irányba léptek tovább a jövőbe. Semmit sem sejtve. Megölelték egymást. A szeretlek szót suttogva egymás fülébe, melytől libabőr hegyek türemkedtek ki a bőrükön.

Teltek a hetek. Mindketten esténként a csillagokat lesték, miközben egymásra gondoltak.

Szerették a jelenlegi partnerüket is, de egyikőjükből sem váltotta ki azt a szárnyaló érzést, mint amit egymás iránt éreztek.

Sodródtak az árral.

A lány szakított a barátjával, és elhagyta az országot.

Évek teltek el, úgy, hogy nem látták egymást.

Aztán egy nap…

A lány hazautazott a családjához.

Suhantak az itthon töltött napok rohamosan.

Mikor egy délután egy újabb fordulat oda pofátlankodott az életükbe, kopogtatás nélkül, a sors által..

Azon a különleges napon beült a kedvenc kávézójába a leányzó. Az ablak mellé ült, és kortyolta a napi koffein mennyiségét, amikor egy váratlan pillanattal a srác megjelent az ablak előtt. Valakire várt éppen.

Nézett ki a lány az utcára, és nem akart hinni a szemének, majd megfordult a srác, és abban a pillanatban találkozott a mosolyuk. A boldogságukat nem tudták tagadni, rejtegetni, leplezni. Hosszú évek óta nem látták már egymást, de bíztak a sorsban, hogy lesz még rá alkalmuk.

A lány kiment hozzá. Pillanatokig nézték egymást csendesen, mosoly közepette.

Majd megölelték egymást, és attól a perctől fogva, míg a mai napig is együtt vannak. 

Ültem az ablakban továbbra is. Szemléltem a zuhogó égből jött könnycseppeket. A történet hallatán még jobban összezavarodtam, összerándult a gyomrom. Hirtelen azt sem tudtam ki vagyok, és hol vagyok éppen.

Teljes lidércnyomás uralkodott el rajtam.

Mosoly csillant fel a szám sarkában.

Felnéztem az égre és csendesen, halványan egy szeretlek érzelmet súgtam fel odafentre, úgy hogy közben a cso?ámra gondoltam

Hallgatom az eső zenéjét, és a csatornából zúduló víz tombolását.

Elmerengek az életemen, a terveimen.

Életemben először tényleg azt érzem, hogy az saját utamon lubickolok.

Megérkeztem.

Otthon vagyok.

Ott vagyok, ahol lennem kell.

Vajon mit hoz a jövőm?

Vajon, hogy fog alakulni az életem?

Egy kedves dal kezd szólni a rádióban. Megnyugtat. Elkalandozok. Tudom, hogy a helyemen vagyok.

Érzem.

Mosolyog minden porcikám.

Reggelit csinálunk, közben le-lenyomkodok, egy-egy betűt a klaviatúrán, így születnek ezek a sorok.

Nézem, amint rántottát süt.

Odamegyek, és hátulról átölelem.

Hogy lehet valaki ennyire kedves? !

Megreggelizünk.

Sütöttünk gofrit is, aminek nagy örömére jól összekentük magunkat a tésztájával sütés közben.

Mosolygok. Mosolygunk.

Jól érzem magam vele.

Megérdemeljük egymás társaságát.

Remélem egyszer én is…

Összeszedem a gondolataimat. Összeírom, hogy milyen textilesekhez kell ma eljutnom.

Jövőhét kedden hazautazok, mert szerdán szülinapom. Otthon leszek 9 napot, így lesz időm megvarrni egy-két gondolatom által megalkotott tervemet. Meg aztán be kell szereznem ezüst hővédő fóliát is, amiből majd a vizsgamunkám fog állni, jobban mondva a ruhámon lévő geometrikus alakzatok készülnek majd belőle, melyeket a pillanatnyi érzelmeim fognak meghajtani.  Izgatottan várom már.

Összeszedjük magunkat.

Felöltözünk és elindulunk egy darabig együtt. 

Majd a sarkon szétválunk és mindenki megy a saját úti célja felé.

Szakad még mindig az eső.

Nézem a rohanó világ járókelőit. Esernyők sokasága cikázik különböző színben, stílusban a sorok között. Van köztük csíkos, pöttyös, áttetsző, sokszínű, virágos, de mégis rengeteg közöttük a fekete. Nálam is van egy, de ma úgy döntöttem nem nyitom ki, amúgy is nagyon ritkán szoktam használni.

Olyan szabadnak érzem magam, amikor esőben sétálok az utcán, kezdenek a hajszálaim felugrani. Vizes loknijaim kószálnak az arcom előtt ezen az esős, szeles őszi kora délutánon.

Göndör fürtjeimmel, sejtelmes színű rúzzsal a számon és egy tusvonallal a szemhéjamon indulok az anyagbeszerző körutamra.

Érdekesen néznek rám az emberek, amiért esernyőmentesen közlekedek, és az arcomon megjelenő mosollyal még az is észrevehető, hogy még élvezem is.

Sétálok, suhanok, sietek, hátam mögött hagyva a körút megállóit.

Ellátogattam néhány nagykereskedésbe, mindent kaptam, amit szerettem volna.

Néhány nap, és indulhat a móka.

Olykor egy kaméleonnak érzem mag. Mindig tudok, azonosulni az éppen körülöttem élő világgal. Mind stílusban, viselkedésileg, öltözködésileg, gondolkodásilag. Szokták is mondani, hogy én vagyok az ezerarcú lány.

Sétálok az utcán és szinkronban mozgok az élettel, de mégis kedvem szerint, és mégsem úgy, mint a nagy többség. Nem tartom magamat egy autó hátsó ablakán ülő bólogató kutyának, ami közkedvelt már oly régóta. Az utóbbi időszakban megtaláltam a valódi teljeségemet, önmagamat. És higgyétek el nincs annál fantasztikusabb érzés, mint amikor rádöbbensz ki vagy, miért vagy a világon, mi az életfeladatod, mi tesz boldoggá, és rádöbbenni arra, hogy mi a valódi szerelem, szeretet. Feltételek, birtoklási vágy nélkül. És érezni, és nap, mint nap átélni, amint melléd szegődik a boldogság, a szerencse, elválaszthatatlan társadként válik.

Felébredsz az addig oly megszokott környezetedből. A pillanat, amikor rájössz, hogy hiába azt hitted eddig, hogy fent vagy, közben mégis aludtál ébren, és elszaladt melletted minden lehetőség. Minden nap gátolt a félelem, a düh, az ijedség, az irigység, a féltékenység, és többet foglalkoztál a mások levetett ruháival, szennyeseivel, mint a sajátoddal. És ezek a mocskos dolgok szívták az erődet fokozatosan, próbált bedarálni ebbe az elkorcsosult világba. De ha időben felébredsz, akkor van esélyed ezt megelőzni, megakadályozni.

Vagy jobb Neked így? Inkább szenvedsz vagy bántasz meg másokat?

Vagy adsz egy esélyt az ébredésnek?

Ne pazarold az energiádat felesleges, említésre se méltó eseményekre, személyekre!

Kedveled az élettapasztalatokat, melyekkel eddigi életed során sikerült találkoznod?

Akkor gyerünk tovább és ismerj meg még többet!

Mindig azt csináld, amit szívből szeretnél, és amit jónak érzel, és közben bíz, és sodródj az élet csodáival együtt.

Tettél ma már valami jót?

Segítettél ma már valakin?

Csaltál mosolyt Valaki szívébe ma?

Nem?

Akkor nyomás és tegyél valami maradandót, említésre méltót!

Köszönöm, hogy ma is velem tartottatok.

A csillagaink most is Velünk, veleD vannak!

Mit hoz a jövő? jövőm? jövőD? az olvasóim jövője?

Ez mind a jövőnk dallamainak akkordjai!

Várom szeretettel és őszinte mosollyal!

Addig is legyetek jók és váltsátok a világot. Hisz, aki az                   életben változást akar, annak önmagának is

               változtatnia kell bizonyos élethelyzetekben.

Köszönöm, hogy vagytok!