Ülünk a tornácon.

   Csak Te és én.

       Néz csak Ránk.

            Magadra és rám.

Látod, hogy nézek én ráD? 

     És Te én rám?

Csillog a tekintetünk, ha egymásra nézünk. Tudom, hogy mindig fogunk egymásra gondolni, még ha ezt soha többé nem is fogjuk beismerni egymásnak és inkább veszni hagyjuk ezt a csodát, ami köztünk lehetne újra. Körülölel bennünket a táj. Körbevesznek hullócsillagok, melyek a magányos éjen szőtt emlékekből szövődtek össze.  Megindult a föld körülöttünk. Érzed? Folyik a könnyem,de az örömtől. Az ég is könnyezik. Zuhog az eső, ez talán valami újnak a kezdete.

Várok! Várunk! De! Kire és mire? Hova? Merre? Miért? Ki tudja?!

Érzem minden porcikámmal a gondolataimat. Sose fogom elfelejteni a pillanatot, amikor 5éve megláttalak, és amikor 4,5 évvel ezelőtt rádöbbentem, hogy megörülök érted, és ami mára napról napra csak erősebbé forrta ki magát. Szeretlek!  Hirtelen ismeretlen, félelmetesnek tűnő új érzelmek, gondolatok kezdtek el rohamozni, egy pillanat leforgása alatt, de tetszik. Nagyon is!  Mindig azon az ’ eljött a megfelelő pillanat’ megérkezésén jár az agyam. Vajon nálunk el fog jönni? ! Vagy csak ennyi van megírva a ’ közös nekünk’ -ben . Hiszek azért a sorsban! Abban, ha két embernek együtt kell lennie, és közös a jövőjük, akkor a két lélek egymásra fog találni a megfelelő pillanatban, időben, történjen bármi, és jöjjön bárki is az életükbe. És hogy mikor jön el ez a bizonyos pillanat? Ez mindig is rejtély fog mindenki számára maradni a beteljesülésig. Ettől a különleges rejtélytől lesz, majd igazán szép, és felemelő.

A váratlan pillanat, amikor majd egyszer csak újra betérsz az életembe, amikor a legkevésbé sem számítok az érkezéseDre. Minél tovább kell várnom Rád, annál jobban foglak értékelni, ha újra életem részévé válsz. Sokszor járt az a gondolat az elmémbe, hogy vajon, ha újra találkozunk mi fog történni? Úgy érzem, hogy ami egyszer elkezdődött, annak be is kell fejeződni, mert nekem Te vagy a happy endem. Tudom, hogy semmi nem érkezik idejében, semmit sem ad az élet akkor, amikor éppen fel vagyunk rá készülve és tárt karokkal várjuk. Fáj ez a gubanc. Ilyenkor mindig azt hiszem játszik velem az élet vagy valaki, bár nyilván tisztába vagyok, azzal, hogy az élet egy nagy, rejtélyes, kalandokra invitáló, kifürkészhetetlen társasjáték. Ez vitathatatlan. Te és én nem találkozhatunk egy nappal sem előbb, csak pontosan abban a percben, amikor megértünk egymáshoz és a találkozásunk beteljesüléséhez. Addig is várok ráD, néha kalandokkal átszőve, de egyedül, senkinek semmit sem ígérve, mert jobb egyedül, mint egy rossz párkapcsolatban, amiben napról napra csak leamortizálódok, mert nem találom a helyem, mert azt csak melletted tudom elképzelni.

És most itt ülsz mellettem újra és kortyoljuk a bögrényi forró csokinkat. Ki kell lépnünk saját falaink közül. Komolyan. Most már tényleg. Ismét nézünk egymásra. Kézen fog a pillantásod.Ilyesmire, mint ez, csak Te vagy képes. Kézen fogni az életem, és azt monDani neki: gyere! Hogy lehetséges beleszeretni újra és újra ugyanabba az emberbe? Hogyan? Telnek az évek és én minden nap újra beléD szeretek. Sokszor az emlékeknek össze kéne törniük nálam, de valahogyan csak a hajlás pillanatáig jutnak, és tovább nem. Nem képes a megsemmisülésre. Merengek előre. Bogarászok a gondolataim közepette.

-          mit szólnál hozzá, ha ez a nyár rólunk szólna? – tettem fel a kérdést.

-          Rólunk! – válaszolta.

A viharnak szelei, mely körülvett bennünket percről – percre hevesebben vette a kanyarokat. Kortyoltam egyet – kettőt, majd egy pillantással jeleztem, hogy a világ legboldogabb lakója vagyok ebben a percben.

 Évről – évre minden egyes szülinapomkor elfújom az adott korom gyertyaszámait és gondolkodás nélkül mindig ugyanazt kívánom, kívántam. tégeD. Megérte! Mindig azon töprengtem, hogy folyton kívánok, de nem teljesül be teljesen, csak félig, és soha nem gondoltam arra, hogy mi van akkor, ha még azért nem teljesült be, mert nem érkezett el az ideje még. Folyamatosan táncoltunk, visszatáncoltunk egymás életébe, aztán egy hirtelen mozdulattal, el is tűntünk.  Most már minDen világos. Az idő volt a kulcsa az egésznek. Különleges napok azok, amikor együtt vagyunk, de ezt minDenki érezheti, aki szívből szerelmes valakibe és vele találkozik.

Ülünk még mindig a tornácon. minDen tökéletes. Alig tudom kordában tartani az érzéseimet. Lüktetni kezd a túlfűtött élmények a véremben. Hisz Te vagy az én boldogan élünk, míg meg nem halunk párom, az ötös lottó főnyereménye, a rákellenszere, veled akarom megélni a karácsony minden fényes percét. Azt akarom, hogy Te súgjad a fülembe minden egyes nap és utoljára azt az érzéki szót. Nézünk egymásra és, olyan nagy öröm tölt el, hogy láthatom a döglesztő mosolyod, ami minden gondomat feledteti, és végre csak nekem szól ez a mosoly. Ez az a mosoly, amiért még üvegszilánkokon is átkúsznék, csak hogy minDen nap láthassam. Elhagyja szememet egy örömkönnycsepp.

-          Beléd szerettem, végképp beléd szerettem.

Most még jobban tudom, érzem, azt, amit eddig is tudtam. Lubickolunk a boldogságban, a velejáró örömbe. Nézünk egymás szemébe, és olyan felemelő az érzés. Az, hogy itt vagy mellettem.  Velem. Végre újra tapintható a közelséged, és nemcsak érezhető.

Megjelenik egy újfajta játékos kisfiús mosoly az arcán, ami elképesztően jól áll neki. Istenem, annyira bolDog vagyok. Ez alatt a néhány perc alatt csak néztünk csendben egymásra és jeleztünk egymásnak mosollyal, pillantásokkal, kézi simogatásokkal érzéseinket, végig olvasva egymás tetteiben. Tudtuk mi mit jelent. De most már elérkezett a pillanat. A pillanat, amikor magához húz és megcsókol. Annyira átérzem minden érzését, nem kellenek szavak hozzá. Végre megkaptuk a jutalmat. Egy pillanatra látom szemében a fájdalmat és a bánatot, aztán egy hirtelen pislogással gyorsan el is tünteti és csak a jelennek él. Szeretetteljesen megcsókol, azt hiszem a szívem ki is hagy egy-két ütemet, majd lassan újra elkezd ütni néhány szívdobbanásnyit. Felnézek az égre és küldök a fentieknek egy hatalmas hálával teli mosolyt, imádlak Titeket ott fent. Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Majd átadom a jelennek végre magamat. Olyan jó látni, ahogy csillog a szeme az örömtől, amit én okozok. Az egész találkozásunk olyan, mint ahogyan megálmodtam, amilyennek a gyerekek is lefestenék. UramIsten ez a rengeteg érzés, amit ebben a percben érzek. Ziháló lélegzet, vággyal elöntött testem, komolyan alig tudom visszatartani az örömömet, amit érzek, amit most érzek. Hirtelen kicsattan belőlem az öröm minden egyes lakója, és örömtáncot kezdenek el járni. Táncolnak, kiabálnak a sötétben, a halvány holdfényben. Annyi minden történik néhány másodperc alatt. Sokkoló pillanatok. Megérintem! Megsimogatom. Olyan boldoggá tesz, amint látom, hogy élvezi érintésemet. Igényt tart rá. Újra megpuszil. Hatalmas mosoly uralja szánkat puszi közben is. Élvezzük a pillanat nyújtotta érzéseket. A szívem egyre jobban zakatol, a vérem pedig lüktet a fülemben, lüktet mindenhol, és derűs pillantása egyre jobban az enyémbe kulcsolódik. Magához húz. Érzem, hogy Ő is ezt a pillanatot várta. Bőrünk már szinte énekel egymás érintésétől. Érzem, hogy beteljesül az életem, megkaptam a hiányzó puzzle darabot is, ami által teljes lett az életem kirakója. Érdekes az érzés, amikor vele vagyok. A testem teljes mértékben kifordul önmagából. Vadul ver a szívem, hisz itt van velem. Elkezd izgalmasan forró és érzéki lenni, még az angyalok is bűnbe esnének, elcsábulnának egy percre, efelől nincs kétségem. A szívem már a bordáim mögött dörömböl, keresi zihálva eredeti helyét. Vágjunk neki az éjszakának. Bejárjuk az esténk minden egyes percének a zig - zugát. Egy feles, két feles, három, a hangulat egyre erőteljesebb. Oldódunk, szupper az érzés. Testünk folyamatosan összeér. Pompás! Simulások sokasága, alkohol alkotta tánc, kattogó fényképezőgépek vakuja. Büszkék vagyunk egymásra. Tényleg be kéne tiltani, hogy bárki is ilyen jóképű legyen, elképesztő, teljesen kifordulok önmagamból, megveszek. Majd tovább csábít az éjszakába díjnyertes mosolyával. Érzem, ahogyan a szervezetembe hatoló alkohol felerősíti a bennem tomboló érzelmeket. Nem bírnak magukkal. Előtérbe kerül az alkohol és a vágyak kombinációja. Elkezd erőteljes vadságú ritmussal ütni a szívem, hisz itt van velem, mellettem. Még mindig bordáim mögött dörömböl. Azt akarom, hogy vele kezdődjön a napom, és vele végződjön a világom. Túláradnak az érzések. Nincsenek korlátok, helyette sikítozások. Ő a mindenem és végre itt van velem. Imádom a romantikus táncunkat, ami elragadó. Majd a következő percben a jégkockáktól csilingelő poharak időszaka következik újra. Teljesen magával ragad, az agy szindróma hatalma, ettől a perctől fogva. Táncolunk a kertben, az éj leple alatt. Egy pillanat erejéig megáll az idő körülöttünk, majd megállunk vele együtt mi is. Hirtelen elképzelni se tudtam, hogy mit jelent ez a reakciónk, és a nézéseink, amivel tekintünk egymásra. Eléggé elgondolkodtató. Természetesen piszok jól néz ki most is. Szemében egy fajta megfejthetetlen érzelem tükröződik, de a pillantásom az Övé. A látványtól valósággal ugrabugrálnék. Lassan már azt hiszem, zavarba jövök a reakciói láttán. Majd egyszer csak rátapint a lényegre. Igazi gyógyír a hangja. Hozzám lép! A kezét a kezembe kulcsolja, szorosan, majd magához húz. Elcsattan néhány érzelemmel teli, túlfűtött, jelentős szó.

-          Felteszem, most az alkohol beszél belőled - mondtam csábító mosollyal az arcomon.

Eszembe jutott az este, amikor először aludt nálam, sajnos Ő erre nem emlékszik, de a kezem a szívére tette, és így szólt:

-          Érzed, hogy dobog a szívem, ezt érzem most!

Mai napig magamhoz ölelem ezeket az emlékeket. Érzelemhullámok futnak keresztül rajtam. Az életöröm tombol át minden porcikámon örömtáncot járva, bukfencezve. Emlékidéző képkockák villannak át az agyamon, amikor először megláttuk egymást. Elképesztő, de mindketten azzal voltunk elfoglalva egész nap, hogy honnan ismerjük egymást. Rabul ejtett az érzés, hogy mi találkoztunk e vagy csak....

Honnan ismerem Őt? ! – tettem fel a kérdést magamban.

Természetesen nem kérdeztem meg tőle, de Ő szerencsére bátrabb volt nálam. A nap végén oda lépett hozzám, és felvetette a kérdést:

-          találkoztunk már valahol ezelőtt? !

Szenzációs volt az érzés, ami felkavarodott bennem, hogy Ő is azt érzi, amit én. Nyilván tudtam legbelül, hogy soha nem láttam még ezt a srácot, de mégis estig agyaltam rajta, hogy honnan is ismerhetem. Egy évembe telt, hogy rájöjjek, arra hogy, honnan is ismerem. Igen, már tudom a választ. Álmainkból. Ő az, akit kicsi koromban megálmodtam, és akiről, azóta is rendszeresen álmodok. Már 4,5 éve szeretem. Felteszem ennyi idő elteltével neki is a kérdést. Kíváncsi vagyok Ő rájött e már erre a rejtélyre.

-          Rájöttél már azóta, hogy honnan ismerjük egymást?

 Oldalra hajtotta a fejét, és így szólt

  -  Honnan? Talán Te rájöttél? ! Hallgatlak.

 -  Álmainkból Édesem! Álmainkból!

Újra megjelent döglesztő játékos mosolya a szája sarkánál. Átkozottul magával ragad a mosolya minden egyes alkalommal. Órák óta csak ülünk a tornácon, táncoltunk és folyamatos beszámolókkal dögönyöztük egymást. Elered az eső újra. Rég esett ekkora lendülettel, mint ahogyan most. Teljesen felszabadít minket. Kitör belőlünk egy hatalmas felszabadult nevetés, úgy robbant ki belőlünk, mint, ahogyan az ünnepi tűzijátékok szoktak szokás szerint. Az érzés, amit érzek benne is ott van, érzem, annyira kimutatja. Suttog, suttog!

Majd a nyakát átkulcsolva együtt lépünk át a küszöbön, a holnapba.