Sétálok Cinque Terre tengerpartján, közben pedig merengek a messziségbe. Nézem az eget, magunkat látom benne, amint színes dallamossággal tombol az égbolt, közben pedig rohannak a felhők az égen. Szállnak a madarak felhőtlenül, vajon merre mennek szüntelenül? – Talán jó messzire. Bár én is madár lehetnék. Szabadon szállnék, ahová csak szeretnék.
Belefutok a tengerbe, hullámok törnek felszínre. Cikázó fényjáték kacérkodik a vállamon, amint kilép a nap a felhő árnyékából. Sejtelmesen beletép göndör fürtjeimbe a szél, közben átadom magamat a körülöttem táncoló szemrebbenésnek. Olykor szívritmusom csalafintán szórakozik velem.
Ritmusosan dalolásznak a madarak. Mosolygok fel az égre – minden annyira szabad. Rohangáló kutyusok mindenfelé; zihálva lélegez a csend, miközben szaladgáló gyerekek kacagva kergetőznek körülöttem. - Ez tényleg csupa-szív szeretet.
Néztek már Rád valaha úgy, hogy az a szemrebbenés többet elárult, mint ezernyi érzelemmel túlfűtött szó?! Hová tart ez a világ? Vajon az emberek rádöbbennek egyszer arra, hogy ne másokat okoljanak a saját boldogtalanságuk, az életük darabokra hullásáért? – talán igen, talán nem, talán van még remény.
Bennem tomboló poros emlékek, amik keresik cikázva a helyüket. Rohanó világ vesz körbe mindannyiunkat, de tőlünk függ, hogy vagyunk-e elég bátrak, hogy lelassítsunk egyetlen egy megszökött pillanatra, és elmerengjünk a világon, önmagunkon, az életünkön.
Szeretek szabadon utazni. Hisz a világ végén mindig jó!
Cinque Terre? Hallottál már róla? Imádom a dallamosságát, amikor sejtelmesen kiejtem a számon. Színes házak tombolnak, amerre csak látunk. Szűk, macskaköves utcákon bolyongunk, már ismerjük is, mint a tenyerünket. Minden olasz városnak szoktam adni egy nevet, ami a legjobban jellemzi.
Tudjátok, hogy szól a mondás: Kicsi a bors, de erős. Erre a helyre pont ez igaz. Hihetetlenül gyorsan be lehet járni a környéket, de a látvány, az fenomenális; erős érzelmeket kiváltó, ha egy pillanatra átadjuk magunkat a körülöttünk tomboló lélekutazásnak.
Cinque Terre a Lingur-tenger partjának egyik része, mely öt színes faluból áll össze - Riomaggiore, Manarola, Vernazza, Corniglia, Monterosso – mindegyiknek van egy bizonyos része, amitől eláll az ember lélegzete. A színes épületek ezernyi színkavalkáddal várja az idelátogatókat. Itt minden olyan nyugodt és zörrenésmentes. Igazi olasz pizza illat kalandozik a körülöttünk lévő levegőben. Csilingelő borospoharak hívva hívogatnak, túlcsorduló érzelmekkel fűszerezve; eközben pedig a körülöttünk lévő falak beszívják nevetéseink dallamait.
Őszinte leszek eszméletlenül szeretem bort. Az itteni, higgyétek el egyszerűen zseniális. Az illata, ami kószál erőteljesen a levegőben minden egyes palackbontás után, az íze az pedig mennyei – mindenképpen kóstoljátok meg a Cinque Terre bort, ha egyszer erre kalandoznátok.
Színesebbnél- színesebb házak tornyosulnak felfelé, ezzel egyidejűleg falai titokzatos üzeneteket rejtenek. Zsalugáteres ablakok kacsingatnak mindenfelé. Árnyékom rohan végig a bokrokon, amint elsétálok mellette, majd végül elvész a naplementébe. Szeretek önfeledten utazni.
Miután bejártuk Cinque Terrét, tovább száguldottunk a tenger mellett vonattal Genovába, majd végül vissza Pisa, ahol eredetileg leszállt a gépünk!
Vajon sikerült megmentenem a pisai ferde tornyot? - Hamarosan újabb bejegyzéssel érkezek!
Kevesebb, mint két hónap múlva újabb nagy kalandokra indulok, de most már teljesen egyedül. Fogom a hátizsákomat, és elindulok a nagyvilágba!
Szeretsz önmagaddal randizni? Mersz önmagaddal kettesben lenni? Elindulnál egyedül az ismeretlenbe, hogy rátalálj önmagadra, miközben kiesel a komfortzónád öleléséből? A nyár tombolásával fogok elindulni, s belevágni az én lélekutazásomba. Mindent teljesen spontán.
Egy repülőjegy Olaszországba, egy hátizsák kalandvággyal tele pakolva; és ezernyi izgalmas nap, ami mosolyogva hívogat dalolva, hogy rátaláljak még jobban önmagamra.
T/Egyétek boldoggá magatokat és a világot!
Ölelés,
NaposVidámság
