Az elmúlt napokban sokszor eszembe jutott az egyik kedvenc mondatom, ami így szól:

Az a győztes, aki szeret!

Milyen igaz. Ha boldog életet akarsz élni, ha meg akarod váltani a világot, ha a vágyaidból valóságot akarsz formálni, akkor szeretned kell. Méghozzá önzetlenül, feltételek nélkül. Szeretned kell a vágyad tárgyát, személyét.

Ezen az őszi, napos délutánon is minden ment, mint a karikacsapás. Éreztem belül, hogy valami készülőben van. Valami felém tart. Nem tudtam mi az, csak azt, hogy valami közelít felém. Szinte már tapintható volt. Elmentem egy kis felfedező körútra és visszafelé jövet találkoztam a másik dimenzióval, amiről tudjuk, hogy létezik, egyesek úgy vélik, hogy talán nem az, amiről beszélünk, vagy amit állítunk, de ő szerintük is valami van a túloldalon.

Minden akkor kezdődött, amikor zöldre váltott a gyalogosátjárónál a lámpa, és megkezdtem az átkelést a túloldalra. Sétáltam rendíthetetlenül, gondolataim temérdeknyi mennyiségben cikáztak az elmém peremén, mostanság olykor keringőznek, valamikor pedig tangóznak. Mikor milyen a kedélyállapotom. Mentem át a zebrán, amikor a szemem sarkából elkezdtem érzékelni, hogy felém tart egy autó, melynek esze ágában sincs nemhogy megállni, de még lelassítani sem. Egy hirtelen reakció révén oldalra néztem, és már éreztem, hallottam a közelgő csattanást. Láttam, amint a körülöttem lévő hölgyek, urak sokasága hol a fejét, hol a szemét fogja, kétségbeesett arccal.

Egy pillanat volt az egész, de mégis ezernyi képkocka futott le szemem előtt, a közelgő kaszásnak köszönhetően.

Megmondom őszintén fantasztikus élményt, pillanatot nyújtott ez az adrenalin dús, félelmetes, néhány másodpercig tartó élménysorozat, attól eltekintve, hogy majdnem halálra gázolt a sárga, rohanó taxis.

Abban a néhány, röpke pillanatban valami megváltozott bennem.

Láttam a múltam, a jelenem, jövőm.

A képkockák 1992.10.26.-án kezdődtek, amikor megszülettem. Leforgott szemeim előtt, amint Anya szenved a kórházban, amikor megszült. Kívülállóként nézhettem végig, ezt a csodás pillanatot. A diavetítés alatt, ami előttem lepergett, végig ott álltam és néztem az adott képkockában állva, az előttem lezajló eseményeket.

Játszottam a Bátyáimmal, és Öcsémmel. Volt szerencsém a csodálatos gyermekkoromat, amit már megéltem, még egyszer, újra átélnem.  

Láttam, amint aprócska, pici, majd kicsi, majd nagy és egyre nagyobbá váltam. Nőttem-nőttem, majd felnőtt lettem. Láttam a jelenlegi helyzetet, és láttam a jövőmet is.

Betekintést nyerhettem.

 Két fiam és egy lányom volt. Volt egy férjem, akivel hatalmas harmóniában éltem, róla többet nem mesélek, mert a tudatalattim befolyásolhatta, hogy valóságban kit szeretnék magam mellett látni, így lehet azért volt Ő, a csoDám az életem egyik legfontosabb része a dimenzióváltás látványa szerint is.

Mosolyogva néztem végig, ahogyan egymás mellett teljesedtünk ki, és lettünk mindketten boldog, sikeres felnőttek. Rengeteg élményt éltünk meg a gyermekeinkkel karöltve.

Jöttek az unokák, pillanatról pillanatra egyre több és több lett.

Simogattam a buksiját mosolyogva, kezdtek előbújni lassan, de biztosan az ősz hajszálaink a férjemmel. Örültem, hogy láthattam őket előbújni, és hogy ezeket a pillanatokat is együtt éltük meg, át. Kezdtek gyülekezni a ráncok a szemünk sarkában, ami még erőteljesebb volt a mosolyogó szemeink miatt. Teljes harmónia volt közöttünk.

Ültünk a tornácunkon, kezünkben egy bögre teával. A pohár fülét fogva játszottak az ujjaim, ahogy fel-alá mozgattam. Kortyolgattunk a gőzölgő teát, közben pedig fújtuk, hogy hűljön, mely örvényt kavart a bögrében. Szeme csillogása, suttogó szavai, pont ideálisak voltak a körülményekhez.

Mámorító érzés járt át a dimenzióban

 és

a valóságban is.

A gyerekeink kirepültek. Mi pedig, mint akik jól végezték dolgukat megpihentünk a hintaágyban, ugyanakkor, mint két tini. Kockás takaróval bebugyolálva néztük az eget, melyen ezernyi csillag fénylett. Szemeiben tükröződtek vissza a fények. Elkezdtünk táncolni a fénylő égbolt alatt. Mosolygott minden egyes porcikánk, melyet egymásnak köszönhettünk. Mindenféle mozdulatunknak egyéni stílusa volt, mely szívemhez nagyon közel áll/állt.

Majd beletúrtam a hajába, és ezzel a mozdulattal ugrott az idő is. Teljesen őszek voltunk, és idősek, de mégis bohók. Álltunk a vízparton és néztünk előre. A vállunk súrolta egymásét.  A látvány alapján, olyan hetven körüliek lehettünk, bár lehet több, vagy kevesebb, így előre nem tudhatom, hogy a jól tartjuk magunkat csoportba vagy a sokkal többnek nézünk ki kategóriába fogunk tartozni.

Néztünk előre és boldogan tekintettünk a múltba vissza. A fejünk felett életre kelt, majd megdördült az ég. A következő pillanatban pedig már azt láttam, amint ül a csoDám a vízparton egy csíkos huzatos, fa, tengerparti székben, kezében a szokásos bögre, mellette pedig még egy ugyanolyan szék üresen. Ült a parton nélkülem. Elmentem. Nekem rövidebb élet volt megírva.

Én már nem voltam vele, ugyanakkor a szék mégsem volt teljesen üres, csak nóramentes.  A székben ott volt egy képkeret, melyben egy kép volt. Róla, Rólam, a Családunkról, és mellette egy bögre, melyben ugyanúgy volt tea, mintha még most is léteznék.

Boldog voltam életem során.

 Merengett előre, majd kitárta tenyerét, melyben egy puzzle darab volt, és ezzel a lendülettel visszatértem a valóságba. Hatalmas sikítás. Oldalra néztem. Egyre közelebb. Nem lassít. Most már boldogan megyek el. Légy boldog.

Aztán egy hirtelen, véletlen, sorszerű pillanatnak köszönhetően a taxis elsuhant előttem, úgy, hogy egy horzsolás sem keletkezett rajtam. Mindenki odarohant, hogy jól vagyok e, és hogy tudom e, hogy mekkora szerencsém volt.

Azt mondták, hogy ők már látták, amint elgázol, és nem élem túl.

Erre annyit válaszoltam, hogy belül reménykedtem, hogy túlélem, mert amit a dimenzióváltáskor megéltem, azt meg akarom élni valóságban is. Ha vele, ha nem, de tudom, hogy nagyon boldog élet vár rám, ráD, ha együtt, ha külön, de így lesz.

Mindkettőnknek a boldogság áll, vár a végállomásán. Azóta érdekes megérzéseim, látomásaim vannak, melyek egyik pillanatról a másikra futnak le szemeim előtt. Kicsit félelmet, amikor elkap egy ilyen hév.

Visszaszámlálás elkezdődött. Hamarosan lesz a szülinapja, úgy ahogyan az enyém is.

Hamarosan ismét érkezek a Valami újjal.

Mit hoz a jövő? jövőm? jövőD? jövőnk? ez mind a

Ez mind a jövő dallamainak akkordjai!

Várom szeretettel és őszinte mosollyal!

Addig is legyetek jók és váltsátok a világot. Hisz, aki az életben változást akar, annak önmagának is változtatnia kell bizonyos élethelyzetekben.

Köszönöm, hogy vagytok!