Elszállnak az évek. Emberek jönnek, mennek, maradnak mindennapi életünkben. Rohamosan telik az idő, és mindeközben milliónyi perc szökik meg, amit talán észre sem veszünk..

A hegy tetején állok síléccel a lábamon. Teljesen levesz a lábamról a körülöttem táncoló világ, amint éppen rabul ejt mindent a leszálló köd varázsa. Megmosolyogtat, ahogyan a szikrázó napnak a sugarai átszöknek a felhők rejtélyes játszmáin, és közben cikázva megvilágítja a fenyőket. – bár ilyen nyugalom venne körbe minden egyes nap.

Távol a kaotikus nagyvárosi világtól; távol az országtól; távol minden olyan pillanattól, ami már egy jó ideje kérdőjeles mondatokat kelt bennem.  

Amint elindulunk a hegyről lefelé, rögtön magával ragad a szabadság-érzet. Az, hogy minden lehetséges, és minden értünk van. Hangosan kacagok, ujjongok. Suhanok kilométereken keresztül a lankás útirányon át, egyenesen a keskeny, meredek erdei ösvényre, ahol elképesztő pillanatokat él át az ember, síelés közben. A napfény szívja magába nevetéseink dallamait, és közben üldöz bennünket a köd rejtélyes világa.

 Megmondom őszintén, volt, hogy leültem a túlélésem érdekében. Tudjátok, van az úgy, hogy az ember nem vágyik a kisiklásra bármennyire is adrenalindúsnak is tűnik, nem beszélve arról, hogy nem volt kedvem fenyődíszé válni, még egy rövid időre se. Még élek nem feledem mennyit sírtunk a röhögéstől. Főleg, amikor a kis Drága az én hirtelen jött szerencsétlenségem miatt a szűk út melletti kis árokba landolt, lábai az égnek, sílécei a hegynek a falába állva.

Imádtam pillanatokat éltünk át minden egyes nap.

Hihetetlen, hogy újabb év telt el. Ilyenkor minden alkalommal időutazóvá válok néhány elkószált pillanatra.

Visszaemlékszem milyen lányként álltam tavaly az újév küszöbén. Milyen érzések éltek bennem?

Emlékeim peremének szélén lépkedek.

Emlékszem, amikor 2016-ban pezsgős pohárral a kezemben álltam a gondolataimtól elmosolyodva, és vártam, hogy éjfélt üssön az óra. Elhatároztam, hogy 2017-ban, amikor csak időm engedi, utazni fogok, és miközben felfedezem a világot, vele együtt megtalálom önmagam. Ez így is lett. Gyerekkorom óta imádok utazni.

2017-ben Róma elvarázsolt. Brüsszel elgondolkodtatott. Barcelonát néhány hét leforgása alatt bejártam rollerrel. Milánó stílusa elragadott, ugyanakkor csalódást okozott. Comó szívdobbanása gyógyított. Bergamo percei pedig ismét megerősítették bennem azt, hogy Olaszország minden egyes négyzetméterét meg szeretném ismerni.

Az elhagyott puzzle-darabok mindenhol felbukkantak a macskaköves utakon, így jelezve, hogy ott vagyok, ahol éppen lennem kell.

Miközben jártam az ismeretlent, találkoztam folyton önmagammal. Megtudtam ki vagyok, mit szeretnék, és mi tenne boldoggá. Éppen ezért látom egyre sűrűben a felhúzott szemöldökű lányt a tükörben. Aki egyszer magára talált élete során, azt utána nagyon nehezen lehet négy fal; sablonok; szabályok; ideológiák falai közé zárni.

Az elmúlt időszakban szemtanúi lehetünk annak, ahogyan a természet veszni látszik. Minden hideg és zord. Mégis ennek ellenére, ha belegondolunk, akkor néhány hónapon belül, a természet újjászületik, mint ahogyan minden évben. A közelgő tavasszal együtt fogok én is;te is; a könyvem; norDan is újjászületni, megszületni. – libabőrös vagyok, ha az előttem lévő időszakra gondolok.

Most pedig itt állok egy hajszálnyira 2018-tól. Öt éve várom ezt az évet. Öt éve mesélek rendíthetetlenül arról, hogy ez az év az én évem lesz. Borospohárral a kezemben tűnődök el egy pillanatra.

 Leperegnek képkockák a szemeim előtt. Látom, amint Valentin napon ugrálok az örömtől, kezemben a könyvemmel. Átérzem a pillanatot, amikor megszületnek a ruháim, amiket az elmúlt időszakban megterveztem. Megmosolyogtat a gondolata is, ha arra gondolok, hogy milyen lesz a pillanat, amikor bemegyek a boltba, és megveszem a túratáskámat; a sátramat; és a hálózsákomat, hogy utána legalább egy hónapra elinduljak a kalandos-vad túrámra, amit senki nem támogat.

 Most őszintén mikor váltsam valóra ezt az álmomat, ha nem most? !  Bakancslista ide vagy oda, ez az álmom ott van a top 3 között. A pillanat, amikor hosszú sétálás után rátalálok majd egy kisboltra, és veszek egy dobozos colát. Az érzés, amit akkor érzek majd, amikor kibontom, és hallom, hogy fellélegez.  Kemény út lesz, ezzel abszolút tisztába vagyok vele, de azzal is, hogy ha nem teszem meg, akkor örökké vágyni fogok rá. Egy fiatal lázadó vagyok, aki nyughatatlan addig, még nem próbál ki mindent a világ társasjátékán.

Mindenkinek van egy gyermekkori álma; egy terve, amiből szeretne valóságot alkotni élete során. Egyesek a Wall Street farkasai közé szeretnének jutni; mások az utánozhatatlan Meryl Streep nyomdokaiba szeretnének lépni. Vannak, akik építészmérnökök szeretnének lenni kicsi koruk óta, még mások a mindennapi hős jelmezébe bújni, akár rendőr; tűzoltó; mentős formájában. Sokan azt mondják az álmok megvalósításához pénz kell, én amondó vagyok, hogy minden ott dől el, hogy merünk-e, hogy elég bátrak vagyunk-e hinni önmagunkban; az álmainkban!

Kedves Olvasóim Boldog Új Évet Kívánok Nektek!